A rendezvénnyel elsősorban arra ösztönözték azokat, akik maguknak készítettek gyümölcsöket és szörpöket a profi feldolgozókkal együtt, hogy népszerűsítsék termékeiket, és hogy a nagymamák receptje alapján előállított készítményeknek is méltó helye legyen a helyi termékkínálatban.
Erdély – és nem csak – földrajzi adottsága kiváló lehetőséget kínál a gyümölcstermesztésre, ugyanakkor Románia 6,6 millió hektár erdős területe (az ország területének a 29 százaléka) is kiváló lehetőséget kínál az erdei gyümölcsök begyűjtésére, nem beszélve az egyre népszerűbb bokros növényekkel betelepített ültetvényekre. A rendezvény megnyitóján Szabó Árpád, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének alelnöke egyebek mellett elmondta, hogy egy-egy kistérségben megszervezett verseny elsősorban a helyi gazdákat ösztönözné arra, hogy helyi termékkínálataikat kiegészítsék.
Bodó Előd Barna, a község polgármestere ehhez hozzátette, elődeik a földből és a háztáji gazdaságból teremtették elő a mindennapit, akkor, amikor még nem voltak üzletláncok. Ezekből a helyben előállított mezőgazdasági termékekből éltek, azt cserélték el egymás között és őrizték meg úgy a földművelés tudományát, mint a recepteket, amik nemzedékről-nemzedékre öröklődtek. „Az ilyen vetélkedő is ezt a hagyományt szeretné feleleveníteni, ápolni” – mondta, hozzátéve, hogy a multinacionális üzletek polcaira helyezettekkel szemben a helyi termék származását, minőségét ismerjük, és ez a direkt vásárlás előnye. Azonban ahhoz, hogy ezek a termékek eladhatók legyenek, a gazdáknak minőségi terméket kell előállítani és fokozni kell a versenyképességüket. Erre is alkalom az ilyen rendezvény.