Igen korán átkerült Európába a jukka, hiszen a híres Posoni Kertben már az 1660-években nevelték a Lippai leírása szerint „pompás” pálmaliliomot (Yucca gloriosa). A szerző „Jucca Indica, vagy Junes Gloriosa, Dűcsösséges, vagy dicsekedő káka” néven említi, és az alábbi leírást adja a növényről.
A virágszárat a spárgához hasonlítja. Ez nem véletlen, hiszen a jukka a spárgafélék családjába tartozik. A kertben ültetett jukkák egész évben mutatósak, de igazi attrakciójuk a virágzás. Ezt a XVII. századi szakíró így írta le:
Az, hogy nincs magja, csak részben igaz. Hazánkban valóban nincs terméskötés, mert a virágok megtermékenyítését a jukkamoly (Tegeticula yucasella) végzi. Ez különleges szimbiózisban él a jukkával. Megporzás közben lerakja petéit, melyekből a kikelő lárvák a magkezdeményekkel táplálkoznak, de nem okoznak komoly kárt a növénynek. Majd kifúrják magukat a virágból és egy finom, szövött, pókhálószerű szálon a talajra ereszkednek.
Akkor még új volt ez az igen attraktív növény, nem sokat tudtak róla. Nem csoda, ha származási helye miatt úgy vélték,
Dísznövényként is hasznos a jukka
Most már tudjuk, hogy hazánkban a pálmaliliom télálló. Mi dísznövényként neveljük, de őshazájában komplex módon használják fel. A termése a magvak eltávolítása után főzve fogyasztható.
A rostos leveleket csíkokra tépve kötelet, kosarat, halászhálót készítenek belőle. Az indián törzsek szaponinokban gazdag gyökerét orvosságként és szappanként is használták.
A gloirosa kistestvére a kerti jukka (Yucca filamentosa). Megjelenésük, környezeti igényeik nagyon hasonlóak. A laza, jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag talajt és a napfényt kedvelik.
A kerti jukka könnyen szaporítható tőosztással, melyet tavasszal célszerű elvégezni. Hosszú életű, kevés gondozást igénylő dísznövény, egész évben mutatós, virágzása pedig igazi fehér tüzijáték. Érdemes kertünkbe fogadni.
Ez is érdekelheti:
