Szubmediterrán faj a sajmeggy, Közép- és Dél-Európában honos, mészkedvelő, a talajvizet nem bírja.

Közeli rokonfaja, a zelnicemeggy viszont kedveli a vízjárásos helyeket, ezért ártéren is találkozhatunk vele. A gyümölcs íze jellegtelen, inkább májusfaként lett népszerű. Nagyobb pomológiai értéket képvisel a kései meggy, amelyet a 15-17. század óta többször próbálták meghonosítani Európában. Olyannyira sikerült a honosítása, hogy a Dunántúlon (főleg) egyre nagyobb gondot okoz, mint invazív faj. Amerikai adatközlőm szerint fája értékesebb, mint a tölgyeké, másutt nemesítik is, a gyümölcsét fogyasztják. Alanyként nem vált be (vesd össze Probocskai Endre vizsgálataival, 1969).

Sajnos a vizsgálatok forrás és személyi kapacitás hiányában leálltak.

Az erdélyi vadalma genetikai jelentőségét kellően nem tudjuk meghatározni, ugyanis a nyugat-európai és amerikai alanyok túlsúlya csökkentette iránta az érdeklődést. Pedig a balkáni paradicsomalmával együtt „lehetőséget” találnánk benne.

A Kárpát-medencei vadkörtefajok száma és gyakorisága nagyobb, mint a vadalmáké. A vackor nemcsak mint alanyfaj, hanem egyes régi fajtáink forrásaként is értéket képvisel. Más fajai is előfordulnak nálunk, a dunántúli régióban a hókörte és a sózó körte ugyan nem szerepelnek nagy egyedszámmal, de legalább mint egyes nemes fajták szülőfajaiként megvannak.

Amióta „divatba jöttek” a régi fajták – minden más fajjal együtt –, a felhasználás jellege is bővült, az alany és a pálinka-alapanyag mellé felsorakozott a lekvár vagy ecet készítése és a faanyag.