Kétéltűek, hüllők
A békák számos rovarfajt fogyasztanak, kiemelten a szúnyogok és a szúnyoglárvák, valamit a legyek gyérítésében is fontosak számunkra. A gyíkok szintén számos rovart megesznek, de a meztelen csigákat is gyérítik, ami szintén hasznos és ritka tulajdonságuk. Hagyjunk számunkra jól védett, nem háborgatott menedéket, ahová elvonulhatnak. A gyíkok szeretik a korhadt, kidőlt fák réseit, szívesen meghúzódnak a nagyobb kövek alatt, vagy a felszínükön sütkéreznek. A békák inkább a nedves, párás környezet kedvelik, szívesen megvannak a kerti tó, vagy időszakos pocsolya mentén is.

Emlősállat, a sün
A sün fontos és hasznos tagja a kertnek, mivel sok rovart fogyaszt, bár táplálékának összetétele elég vegyes. Vannak kevésbé pozitív tulajdonságai is, például időnként földön fészkelő madarak tojásai, gyíkok szerepelnek az étlapján. Főleg hernyókat, bogarakat, csigákat, de sajnos a földigilisztát is elfogyasztja.
Ősszel az avarba, bokrok, farakások alá fúrja magát. Kora tavasszal, márciusban jön elő, tehát éppen aktuális az idő, hogy megfigyeljük. A sünlakás kialakításában segíthetünk neki: ágak, gallyak összehordott halmazára tegyünk száraz lombot a kertünk csendesebb végében.

Ez is érdekelheti: