0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

A Holdra is leszállhatnánk velük

Lassan 6 éve, 2018 decembere óta Nyugat-Magyarországon, valamint Heves és Borsod vár­megyékben az AXIÁL Kft. képviseli az istálló és fejéstechnológiát gyártó DeLaval céget.

Ez idő alatt több közös projektjük valósult meg, a beruházások többségében robotos fejést alkalmaznak. Az idei, 11. alkalommal rendezett Axiál Gyakorlati Akadémia egyik előadója, Dizseri Tamás, a DeLaval Kft. szaktanácsadója arról adott számot, hogy a pontos és jól konfigurált adatnak milyen szerepe van a fejés vezérlésében. Az elmondottak különösen annak fényében voltak hasznosak, hogy az idei rendezvény egyik gyakorlati helyszíne – Beled melletta Körmendi Agrár Kft. volt, ahol a tavaly átadott DeLaval fejőrobotos istállót is megtekinthették az érdeklődők.

Távolról, konkrétan a Holdról nézve közelítette meg a kérdést Dizseri Tamás. Mint emlékeztetett, 1969-ben elég volt egy két kilobájtos komputer ahhoz, hogy az ember leszálljon a Holdra.

– Ma a fejőrobotokat egy 8 gigabájtos számítógép vezérli, a különbség tehát nem csekély, 8,5 milliárdszoros a fejőrobot javára, mondta az előadó, hozzátéve természetesen, hogy a hasonlat pusztán az informatika fejlődését hivatott bemutatni.
Dizseri Tamás
Dizseri Tamás: olyan technológia mellett döntsünk, amivel nem korlátozzuk a lehetőségeinket
Fotó: Kürti Ivett

Rátérve a technológiából származó információkra, először a viselkedéselemzésből és a testkondíció megfigyeléséből származó adatokat ismertette az előadó. A viselkedéselemzés a tehenek követését jelenti, a rendszer térképre vetítve mutatja, hogy egy adott tehén hol tartózkodik az istállóban és ott mit csinál. Kiszűrhető vele az az állat, amelyiknek az átlagos napi mozgásában változás történik, mert annak csökkenése nagy valószínűséggel valamilyen takarmányozásból eredő vagy egészségügyi problémát jelez. Ha pedig egy tehén többet mozog az átlagosnál, az pedig nagy valószínűséggel ivarzani fog. Fontos információkat hordoz, tehát érdemes mérni, hogy mennyi időt pihen a tehén, hány percet tölt a pihenőbokszokban.

Objektív adatok

– Jogos felvetés, hogy a piacon van már olyan technológia, amelyik ezt régebben tudta, a DeLaval technológiája azonban nem ezek másolata, számos területen eltér azoktól, hangsúlyozta Dizseri Tamás. A Delaval Plus Ba viselkedéselemző rendszer ugyanis az ivarzásészlelés, kérődzés és evés figyelésén kívül az állatok istállón belüli helymeghatározására is képes. A rendszert a DeLaval DeepBlue mesterséges intelligencia működteti. A helymeghatározás nagyon pontos és megbízható, köszönhetően az erre a célra a piacon egyedüliként alkalmazott ultraszéles tartományban működő nagyfrekvenciájú rádióhullámoknak, amiket a BA füljelző sugároz. A felszerelt antennák és a füljelző távolsága határozza meg a tehén istállón belüli helyzetét a rádióhullám által mért megtett út alapján, nagyon leegyszerűsítve, mint ahogy a denevérek kapják el a zsákmányállatot.

Ez a pontos helymeghatározás jelentős időt takarít meg a gondozóknak, hiszen nem kell keresgélni az adott egyedet, így nem borul fel a béke és a nyugalom sem az istállóban.

Ugyanilyen fontos információkat nyerhetünk a testkondíció laktáció alatti vizsgálatából. Ismert, hogy az ellés utáni kritikus időszakban a tehén több tejet termel, mint amit a felvett takarmány biztosítani tud. Elkezdi saját testzsírtartalékait lebontani, ami csak egy bizonyos mértékig normális, addig, amíg nem haladja meg a napi 0,8-1 kilogrammot. A tartalékok ennél nagyobb mértékű mobilizálása, a zsírbontás melléktermékei idézik elő az anyagforgalmi betegségeket. Ezért fontos a testkondíció figyelése a laktáció során, amire a DeLaval rendszere szintén megoldást nyújt. Kamerák monitorozzák az állat testtájait minden típusú kapun történő áthaladás során. Ezt azért hangsúlyozta Dizseri Tamás, mert a rendszer hagyományos válogatókapura is szerelhető, nem csak a fejőrobot része lehet. – Itthon is több nagyobb telep használja már profi szinten, mondta az előadó.

Tény, hogy a testkondíció-bírálatot régóta végzik szabad szemmel a szakemberek, ám mint ahogy az a The Dairy Group angol szaktanácsadó cég vizsgálatából kiderült, a kamerák adatai abszolút objektívek. Az esetek 22 százalékában 0,25 kondíciópontnál nagyobb eltérést mértek, ha ember végezte a bírálatot, szemben a kamerával, ami akkor is ugyanazt a pontszámot adta egy tehénnek, ha többször ment át ugyanazon a kapun.

Takarmányozás, kérődzés

Ma már nem jelent újdonságot, hogy a fejőrobotoknál a takarmányozás teljesen máshogy működik, mint a hagyományos, klasszikus rendszerekben. – Az állatok nincsenek elkülönítve, ugyanazon a csoporton belül megtalálhatók a frissen ellett, a laktáció közepén vagy végén lévő tehenek. Ez egyfajta kihívás is, hiszen őket mégis egyedileg kell takarmányozni. – Ma már ott tartunk, hogy a tehenek adott laktációs szakaszához takarmányozási táblázatokat tudunk hozzárendelni, így ellés után akár grammonként emelhető az abrak mennyisége, utána pedig, attól függően, hogy mi volt a korábbi rekordja, annak megfelelően kapja az abrakot, ezzel próbálva elősegíteni a perzisztenciát, emelte ki a rendszer előnyét Dizseri Tamás. Tehát minden egyes tehenet az egyedi rekordjuk alapján takarmányoznak.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság