A főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a harmincas éveiben járó férfi egy halgazdálkodással foglalkozó cég alkalmazásában állt halászként és haltenyésztőként; feladata volt a Dél-Somogyban található tavak halállományának felügyelete is.

A halőrt 2023 szeptemberében felkereste három társa, akik rávették, hogy pénz ellenében, „munkaköri kötelességének megszegésével biztosítsa számukra a halastavakban történő horgászatot”.
Miután a férfi átvette a pénzt, megijedt attól, hogy elveszítheti a munkáját, ezért az őt megvesztegető három férfinak visszaadta az átvett összeget, és azt tanácsolta nekik, hogy álljanak el a bűncselekmény elkövetésétől.
Mivel a vádlottak a halászati előírások ellenére nem ölték le gyorsan és kíméletesen a kifogott halakat, hanem azokat a náluk lévő haltartókba és hátizsákba tették, illetve az elszállításuk során sem biztosítottak oxigén tartalmú vizet, ezáltal az állatoknak indokolatlan szenvedést okoztak, így – a lopás és a vesztegetés mellett – állatkínzás bűntette miatt is felelniük kell – írták.
A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a két büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó, míg a három másik férfival – köztük a megvesztegetett halásszal – szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.