0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 13.

Fókuszban a gombák

A MATE Kertészettudományi Intézete és a Magyar Mikológiai Társaság közös szervezésében kerül megtartásra a VII. Magyar Mikológiai Konferencia június 5 és 7. között a MATE Budai Campusán, Budapesten a Villányi úton.

Földünkön az első gombák már több, mint 1,3 milliárd évvel ezelőtt megjelentek és hosszú evolúciós útjuknak köszönhetően rendkívüli változatosságot hoztak létre. Emiatt a gombák a Földön élő élőlények egyik legnagyobb csoportját képezik, a konzervatívabb becslések szerint is közel 2,5 millió ma élő fajjal. Összehasonlításként, ez a fajszám több, mint ötszöröse a növények fajgazdagságának.

Jelenleg közel 155 ezer gombafajt ismerünk, tehát ha a jelenlegi ütemben haladunk a még tudomány számára ismeretlen gombák leírásával, akkor akár 1000 évig is eltarthat, amíg megismerjük valamennyit.
gomba
Forrás: Freepik

A gombák szinte minden élőhelyen megtalálhatóak, ott vannak az erdőkben, a lakásokban, a szántóföldeken, a talajban, a növényeken, de még az állatokban is időnként bennünk emberekben is. A gombákkal kapcsolatos naprakész ismeretek átadása és a hazai kutatók, oktatók, gyakorló szakemberek és amatőr mikológusok közti párbeszéd előmozdítása érdekében, hét év után újra tudományos konferenciát rendeznek, amelynek középpontjában három napig a gombák állnak.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kertészettudományi Intézete és a Magyar Mikológiai Társaság közös szervezésében kerül megtartásra a VII. Magyar Mikológiai Konferencia június 5 és 7. között a MATE Budai Campusán, Budapesten a Villányi úton.

A konferencia célja, hogy átfogó képet adjon és betekintést biztosítson a legfrissebb hazai mikológiai kutatásokba, beleértve a gombák taxonómiáját, ökológiáját, evolúcióját, élettanát, genetikáját, biokémiáját, az alkalmazott- és az orvosi mikológiát.

A konferencián több, mint 130 regisztrált résztvevő 30 hazai és nemzetközi intézményből mutatja be a legújabb tudományos eredményeit. A három plenáris előadás mellett 47 tudományos előadás öt szekcióban hangzik el, ezen felül 53 posztert mutatnak be a kutatók. A VII. Magyar Mikológiai Konferencia egyedülálló abból a szempontból, hogy különböző szakterületek alap-, és alkalmazott kutatásainak eredményei kerülnek bemutatásra, nemzetközi szinten is magasan jegyzett kutatócsoportoktól.

Bővebb információk ide kattintva érhetőek el.

Forrás: MATE közlemény

Magazin ajánló: