0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 4.

Pezsgőspohár tejjel töltve

Talán kicsit furcsának tűnhet, de a 49. Tej Világnapja alkalmából a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által szervezett sajtótájékoztató eseménye koccintással ért véget, ahol a résztvevők pezsgőspohárba töltött tejjel köszöntötték egymást.

Ünnepinek is hathatna a záróaktus, ám a tejipari ágazat szereplői inkább gondokról beszéltek a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács eseményén.

„Az elmúlt esztendőkben válságból-válságba evezett az ágazat, a nehézségek lassan felemésztették a tartalékokat, nehéz újabb erőket mozgósítani”

– fogalmazta meg véleményét Koller Attila, a Tej Terméktanács feldolgozói társelnöke, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a feldolgozóiparban elmaradt fejlesztések hiánya, különösen kritikus piaci helyzetekben, komoly mértékben csökkenti Magyarország versenyképességét a nyugati tagországokból dömpingáron érkező tejtermékekkel szemben. Az ipar fejlesztésének célja kell, hogy legyen a termelés hozzáadott értékének növelése, a magyar nyerstej itthon tartása, feldolgozása, értékesítése. Ugyanilyen fontos cél a kereskedők folyamatos kiszolgálása, a polcarány megváltoztatása azon – most még import-hangsúlyos – termékeknél, amelyek idehaza is előállíthatóak.

Egy év alatt megduplázódtak a költségek, amit a fogyasztói árakban alig lehet megjeleníteni.

A beruházás megvalósításához igénybe vehető hitelhez kamattámogatás, illetve a kezességvállalás díjához díjtámogatás bevezetése is indokolt a jelenlegi gazdasági helyzetben. A vállalkozások számára az egész élelmiszeriparban egyre nagyobb gondot jelent a szakképzett munkaerő hiánya, ezért a képzési rendszer átgondolása halaszthatatlan feladat. Az EPR díj, a megemelt útdíj, a jövedéki adó, az emelkedő minimálbér, a víz és szennyvízdíjak okozta költségnövekedést a tejfeldolgozók képtelenek kigazdálkodni, azt sokszor már hatékonyságnöveléssel sem lehet kompenzálni. Koller Attila az elektronikusan vezetett önellenőrzési terv kapcsán a rendszer céljainak és követelményeinek felülvizsgálatának szükségességét hangsúlyozta.

Zséli Ilona, a Tej Terméktanács kiskereskedő elnökségi tagja elmondta, hogy a kiskereskedelem az egyik legtöbb kritikát kapott szereplője az ágazatnak.

Szeretnék a magyar termékeket minél nagyobb arányban megjeleníteni, a fogyasztók viszont árérzékenyek, akcióorientáltak.

Ugyanakkor örömmel konstatálja a feldolgozók beruházási támogatási lehetőségeit, mivel elsősorban a gyümölcsjoghurtok, a tömbsajtok és a tejdesszertek vonatkozásában jelenleg az import sajnos megkerülhetetlen. A tejiparnak hatékonynak, innovatívnak és versenyképesnek kell lennie. A költségek emelkedése, az átmeneti kereskedelempolitikai eszközök alkalmazása, illetve egyéb adóterhek nehéz helyzetbe hozták az élelmiszer-kereskedelem szereplőit, ezért fontos lenne ezen eszközök fokozatos kivezetése, enyhítése.  A hazai élelmiszer kiskereskedelmi forgalom 2022 júliusától egészen 2023. év végéig folyamatosan csökkent, mérsékelt növekedést csak a 2024. év hozott. Habár a piac továbbra is rendkívül árérzékeny, a kiskereskedők bíznak abban, hogy visszatér a vásárlási kedv és szolid növekedés valósul meg az elkövetkező időszakban.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: