Vida Gyula a növénynemesítés körüli szervezeti változásokat is áttekintette. A technikai háttér fejlődése mellett a hazai növénynemesítés intézményi háttere ugyancsak jelentősen átalakult, ami mellett a szakma nem mehet el szó nélkül. A korábban az Agrárminisztérium elődjeihez tartozó intézményhálózat legújabban egyetemi irányítás alá került, s közben hazánkban is megjelentek a magánnemesítő cégek, amelyek részben hazai vállalkozások, de nemzetközi cégek is létrehoztak nálunk nemesítő állomásokat.

Viszont a folyamatos átalakítások nem könnyítik meg az elmélyült és hosszú távú kutatások végrehajtását. – A sikeres jövőért a cél érdekében éppen az itt résztvevők azok, akik a legtöbbet tehetik, mondta Vida Gyula.

A döntő szó nem a tudományé növénynemesítési

A mostani, 30. Növénynemesítési Tudományos Napokon több olyan előadó is szerepelt, akik már 1994-ben is részt vettek az első találkozó munkájában. Példájuk azt bizonyítja, hogy a növénynemesítés nemcsak szerethető tevékenység, hanem hosszú időn át művelhető sikeresen.

Balázs Ervin akadémikus, az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke reális, s ezért néhol keserű hangvételű előadásában fejtette ki véleményét. Amennyire örömteli, hogy a 30. tanácskozáson 182 regisztrált résztvevő jelent meg, annyira kétségeket ébresztő, hogy a növénynemesítésben, mint tudományos tevékenységben – dacára az Alaptörvényben megfogalmazottaknak – a döntő szó mégsem a tudományos élet képviselőit illeti meg. A növénynemesítők feladata, hogy az emberiség számára a leghasznosabbat, a jobb és biztonságosabb növények előállításával foglalkozzanak. Az eredmények alakításában ma ugyanúgy szerepe van a természetes szelekciónak, mint annak, hogy a jó gazda szeme hizlalja a jószágot.

Ez utóbbinál kiemelkedő eredményekre számíthatunk a gyakorlatban, a szárazságtűrés vagy a betegségellenálló-képesség javításában. Külön fejezet a GMO, amitől a közvélemény egy meghatározó része idegenkedik, pedig ennek nincs tudományos magyarázata. A hazai nemesítő intézetek egy része az elmúlt 30 év során eltűnt, megszűnt létezni. Tény, hogy ma már nem működik Sopronhorpács (cukorrépa), Kompolt (lucerna és kender), valamint Iregszemcse (napraforgó). Helyette elmondhatjuk, hogy miközben ezek a nemesítő intézetek az enyészeté lettek, helyettük megjelentek a napelemparkok.

A riogatás hiba

Dudits Dénes akadémikus nem akármilyen szerepben állt ki a hallgatóság elé. Annak idején az első tanácskozáson 1994-ben ő tartotta a legelső előadást, most pedig olyan összefoglalóval rukkolt elő, amelynek legnagyobb „hibája”, hogy a döntéshozók képzettség hiányában nemigen tudnák felfogni.

Nemzeti érdekünk a hazai növénynemesítés kiemelt fejlesztése, ebben nem maradhatunk le a világtól, ebben szükségünk van a csúcstechnológia alkalmazására. Ugyanakkor mi sem vagyunk teljesen hibátlanok, mert hiányzik a szereplők közötti kellő kollaboráció, és kellenek azok a közös pályázatok, amelyekben jelenleg nem mindenki szerepel. Sajnálatos példa erre az úgynevezett nemzeti laborpályázat, amiből jónéhányan hiányoznak. Az akadémikus előadásában kulcskérdésnek nevezte az utánpótlást, s a látottak alapján talán ebben lehetünk a legbizakodóbbak.

A hagyományos nemesítés módszereire még mindig szükségünk van, s ezen belül legfontosabb részfeladat a szántóföldi szelekció hozzáértő végrehajtása. A fenotipizálás nagyon drága dolog, ezen a téren külsős támogatás kell a nemesítőknek.

A géneket tudják izolálni, annak bevitele már nehezebb kérdés. Az így nemesítők leggyakrabban az Agrobacteriummal dolgoznak a bevitelben, viszont, például az árpában, kiváló eredményeket értek el a génelcsendesítéssel, aminek hatására az árpaszemek ezerszemtömege számottevően növekedett. A génbelövéshez génpuskával a búzánál javítani tudták a szárazságtűrést. Erről a szegedi GKI-ban 2014-ben közlemény jelent meg, s aztán a tudományos életünk legnagyobb szégyenére, ezt az anyagot meg kellett semmisíteni.