Tavalyi búza a szerbiai raktárakban

A szerbiai gabonatermesztők érdekvédelmi szervezetének, a Žita Srbije-nek az adatai szerint Szerbiának az évi búzaszükséglete 1,68 millió tonnát tesz ki. Jelenleg azonban még 2,13 millió tonna van raktáron a tavalyi termésből, amit jó volna mielőbb értékesíteni, jelentette ki Sunčica Savović, a Žita Srbije igazgatója.
A szakember hangsúlyozta, hogy
Márpedig mielőbb túl kellene adni rajta, hogy kiürüljenek a toronytárolók, és hogy legyen hova berakni az idei termést. Sunčica Savović reménykeltőnek tartja, hogy az elmúlt hetekben valamelyest emelkedett a búza világpiaci ára. Magyarázata szerint ez részben annak tudható be, hogy Oroszországban, Ukrajnában, Kazahsztánban, Romániában és Moldáviában a nem megfelelő időjárási körülmények miatt idén kisebb búzatermésre számítanak, ezért a világban megnövekededett a kereslet a gabona iránt. Ezzel magyarázza, hogy tízhónapos csúcsra szökkent a kenyérgabona ára.
Szerbiában elkezdődött a málnaszüret
Jó hír, hogy a málnatermelők egyesületének sikerült megállapodnia a felvásárlók és a hűtőházak tulajdonosaival azon a belgrádi megbeszélésen, amin Aleksandar Marinković mezőgazdasági miniszter is részt vett. A megbeszélés értelmében a málna kezdő felvásárlási ára kilogrammonként 250 dinár (832 HUF) lesz, közölte az agrárminisztérium.
Közölték, hogy az állam a málnakereskedelmet kétirányúan kíséri majd figyelemmel, és amennyiben szükséges lesz, akkor a törvényekkel összhangban beavatkozik annak érdekében, hogy egyik felet se érje kár.
A termelők elégedetlenek a megállapodással
A mezőgazdasági minisztérium által kiadott közleményre reagálva a szerbiai termelők cáfolták a megállapodás tényét. Dobrivoje Radović, a málnatermelők országos szövetségének elnöke szerint a minisztérium által emlegetett 250 dináros árat mindössze csak két hűtőház képviselői fogadták el az érintett húszból. A termelők közül viszont senki sem fogadta el a javaslatot – hangsúlyozta az elnök. Hasonló hozzáállásról számolt be a haszon elosztását illetően is:
Dobrivoje Radović emlékeztetett rá, hogy az általa képviselt, több egyesületet tömörítő szövetség 400 dináros (1332 HUF) kilogrammonkénti kezdőárat javasolt, a Vilamet Egyesület viszont 350 dináros (1165 HUF) árat kért a találkozó előtt.