A málnatermelők képviselője elismerte, hogy a minisztérium megegyezésre törekedett, a feleknek azonban, mint mondta, mégsem sikerült összeegyeztetni az érdekeiket. Hozzátette: a málnatermelők képviselői hamarosan folytatják tárgyalásaikat a hűtőházak és a kormány képviselőivel. Ezt megelőzően azonban az ariljei málnatermesztők útlezárással tiltakoztak az általuk méltánytalannak tartott 250 dináros málnaár miatt. Požega környékén többkilométeres traktorsorokkal akadályozták a forgalmat. Demonstrációjukhoz a málnatermelők több egyesülete is csatlakozott.
Félmillió ember foglalkozik málnatermesztéssel
A termelők évek óta ismétlődő felháborodását az váltja ki, hogy szerintük a felvásárlók és a hűtáháztulajdonosok húzzák a hasznot a málnatermésből,

Őket látszik igazolni a Szerbiai Vámigazgatóságnak a 2022-es évre vonatkozó adata, amely szerint abban az évben 68 ezer tonna szerbiai málna került a világpiacra 5,5 eurós átlagáron. A termelőknek pedig csak két eurót kínáltak, holott övék a hatalmas munka, a beruházás és a termeléssel járó összes kockázat.
Attól tartanak, hogy továbbra is a kiszállítók fölözik le a hasznot a termelők helyett. Ezt pedig képtelenek elfogadni, így tovább folytatódik az évek óta zajló málnaháború Szerbiában.
Ez is érdekelheti:
Új mezőgazdasági minisztere van Szerbiának