0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 21.

Köszöntünk Badacsonyban!

A közelmúltban két patinás pincészetet látogattuk meg szakújságírók kicsiny csapatával Badacsonyban, hogy a boraikon keresztül megismerjük a Borbély Családi Pincészet és a Válibor munkáját

Badacsonyban forr a közösségi élet. Mint Borbélyné Galambos Gabriella elmondta, a Badacsonyi Turisztikai Egyesület és a Badacsonyi Borút Egyesület – ahol a legtöbb helyi borász tag és maga is elnökségi tagként dolgozik – két éve összeolvadt, így egyesítve erőiket hatékonyabban tudják programjaikat végrehajtani. Ilyen például a 365 nap BorBarangolás Badacsonyban, ahol cél, hogy minden évszakban legalább 1-1 pince nyitva legyen, vagy a Bortriatlon Badacsonyban, ami a Szürkebarátra hangolva indult, majd jön a Kéknyelű, hogy az ősz az Olaszrizlinggel záruljon.

Legnagyobb seregszemléje a helyi borászoknak a Badacsony New Yorkban, ami a szakmán belül is példamutató összefogás. Sok vendég, már a Badacsonyi Borfesztiválra veszi ki a szabadságát, s az idén 60 éves Badacsonyi Szüret szeptemberben három napos forgataggal várja a borkedvelőket.
Borbély Tamás
Borbély Tamás

Tamás le sem tagadhatja, hogy nagy rajongója az Olaszrizlingnek és a Bács hegynek. A 2021-es Bács hegy Olaszrizlinget kóstolva lelkesedéssel mesél. Az egyik legjobb adottságokkal rendelkező terület, ahol a a saját 4 hektáros ültetvényük zömét az Olaszrizling foglalja el, mellette egy kevés Rózsakövet találunk. A másik a Karós Olaszrizling, amely ebben a művelési módban többet terem, de arányosan több is a kézimunkaerő igénye. A Király Ferenc által Pécsett elkezdett, majd Badacsonyban befejezett nemesítői munka eredménye a Zeusz, amit egyre jobban keresnek a fogyasztók. A kóstolt 2021-es tétel késői szüret a maradék cukorral nagyon sok kedvességet közvetít, de egyre többen készítenek belőle száraz bort is.

badacsonyi Borbély vendégház borház

Tamást kérdezve a BalatonBorról kiemelte, akkor látná igazán a jelentőségét, ha ugyanolyan minőségű szőlő, egy helyen, egy időben feldolgozva, egységesen kerülne piacra. Úgy látja, egyre többen szállnak ki, s hogy mégsem csökken a mennyiség, azt jelzi, hogy néhány borászat többet készít belőle.

A szomszédos hegyoldalban megtelepülő Váli Péter elárulta, kedvenc téli hobbija a kolbásztöltés. Bár maga fővárosi vendéglátósként élte életét, a nagymama volt badacsonyi. Eleinte sommelierként dolgozott, majd 1990-ben visszahúzta a szíve gyermekkora helyszínére.

„A vendéglátóipari főiskola mellett szakácsként, portásként, pincérként tevékenykedtem, így rám ragadt a szakma csínja-bínja. Ma én vagyok a főborász, a szakács, de felülök a traktorra is”

– mosolyog a 10 hektáros gazdaságot vezető tulajdonos, akinek legfőbb célja, hogy a borászat a szeretetről szóljon. Mint mesélte, az első években konvencionális szőlőtermesztést folytattak, majd egy személyes élmény hatására vált meggyőződéses biogazdává. Miközben terülj-terülj asztalkámat varázsolt elénk, kitöltötte az első tételt, Luca borát – Ottonel muskotály, Muscat lunel és Budai zöld -, amit elsőszülött lányáról nevezett el. Gyorsan megnyugtatott, fia után van Peti bora is, ami egy Pinot noir.

badacsonyi borász Váli Péter
Váli Péter

Ma tíz hektáron, tíz fajtával, saját örömére dolgozik. Amikor a racionalitásról kérdeztem, kiemelte, kis borászat – mint az övé – az idegenforgalom miatt nyugodtan foglalkozhat több fajtával. Ugyanakkor ekkora mérettel a kereskedelemben megjelenni nem életképes dolog. Minél szélesebb választékot kell bemutatni, s ehhez jön a szállás, a konyha. Nem véletlen, hogy boraik 35-40 százalékát helyben értékesítik. Azt is hozzátette, náluk a bevételük több, mint fele nem a borból származik, hanem a vendéglátásból, a vendégéjszakákból. A kereskedelemben megjelenő 4000 forintos bort tőlük 1200 forintért vinnék el, s ha nem adja, akkor nem állnak szóba vele. Éppen ezért

Péter nem is kötelezte el magát egyetlen nagykernek sem, inkább a regionális bolthálózatokkal vette fel a kapcsolatot. A Balaton környékén mintegy 40, de országosan közel 100 étterembe szállítanak.

Badacsony településen vinotékát és presszót üzemeltetnek, ám télen – ahogy bevallja – alig termeli ki egy ember bérét.

vendégségben a válibornál badacsonyban

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: