Be kell látnunk, hogy amit ma tudunk a juhok élettanáról, takarmányozásáról, a technológiai lehetőségeiről, genetikájáról, állategészségügyi tartalékairól az nagyon sok, de amit hasznosítunk, az nagyon kevés. Ez a tény az ágazat jelentős versenyhátrányát jelenti a többi állatfajjal szemben. Ez a lemaradás az európai juhtartókkal szemben is jelentkezik.

Amennyiben a juhászat jövedelemvonzó lehetőség és netán még kényszer jelentkezik – egy-egy juhász esetében tenyészete fejlesztésére – az ágazat fejlesztésére, akkor indulhat el ez az önfejlődés. Az önfejlődés jövedelemnövekedéssel jár, ami generálja az infrastruktúra fejlődését is. Ha jó irányba indulunk el, akkor óriási tartalékokat tud mozgósítani és kiaknázni a juhászat. Bár a piac korlátlannak tűnik, nagy a verseny. A verseny erősödése két lehetséges megoldást kényszeríthet ki az ágazattól: vagy a teljes megszűnést vagy egy versenyképes juhászat, juhágazat kialakítását. Sajnos ennek a változásnak a nagysága és sebessége nehezen becsülhető. De az élet valamilyen megoldást úgyis kikényszerít. Nem mondható meg, hogy kétszázezer és egymillió anyajuh között mi lehet az az anyajuh- egyedszám, amely a magyar juhágazat nagyságára jellemző lesz. Emberi döntés kérdése, amit szakmapolitikai döntések kell, hogy segítsenek. Sajnos ez a döntés még nem született meg, és a késés óriási, az utolsó pillanatban vagyunk.

Mindenképpen kezdő lökés kell az elindulásához mintatelepek, zárt nagy tenyészetek létrehozásával, állategészségügyi mentesítéssel, takarmánybázis kialakításával, ami vegyes gazdaságokban, ahol tehenészet is van, az adott technológiával könnyedén megtehető.

Teendők a takarmányozásban

Akár tetszik, akár nem, több okból csökkent, illetve esetenként megszűnt a juhágazat olcsó takarmánybázisa. Nem alakultak ki a legelőgazdálkodás, legelőművelés, legelőhasznosítás technológiai rendszerei, melyeket a felaprózódása, a megközelíthetősége csak növelt. A legelők elhanyagoltsága, a kezelések, a művelés elmaradása miatt a jelenlegi hozamok nem elegendők a juhok szakszerű takarmányozására, még üres anyák esetében sem. A szükségletek kielégítését a korszerűtlen legeltetési technológiák nem biztosítják. A gyep- és legelőgazdálkodás is a leggyengébb eredményt felmutató tevékenységek közé tartozik hazánkban.

A juhok szakmai igény szerinti megalapozott ellátását a legelők döntő hányada nem teszi lehetővé, nem jelentenek elegendő takarmányforrást számukra. Ez azt eredményezi, hogy rossz a juhok kondíciója és romlik állategészségügyi státuszuk. Sajnos takarmánybázisként kiestek a tarlók, az alkalmi legelők és a melléktermékek is. Félreértelmezett szakmai szempontok, a magántulajdonhoz kötött jogok, a felaprózottság is gondot jelent e takarmánybázis hasznosításában.

Ezt erősíti még a klíma változása is, amely egyrészt jelentősen csökkenti – elsősorban a vízhiány, másodsorban a gyepkezelések elmaradása miatt – a legelők fűhozamát. Napjainkban egyre hosszabb a fű vegetációjából kieső időszak, ami időszakosan még nagyobb takarmányhiányokhoz vezet. Ez az időszak mára átlagosan eléri a 6–8 hónapot (lásd 2022).

A legnagyobb emberi hiba, hogy ezeket a hiányokat nem ellentételezi, illetve nem ellentételezték a termelők a termesztett takarmányok minőséget és mennyiséget is adó hátterének biztosításával. Pedig a legelőterületek a több évtizedes adatsorok szerint egyre kisebb arányt biztosítanak a takarmányforrásokban. A szarvasmarha és húsmarha esetében ugyanakkor rendezett ez a kérdés, mert jelentős mértékben kialakult a tömegtakarmány-termesztés technológiája, tartósítása, tárolása, kiosztása, munkaerő-takarékos megoldásokkal, ami feltételezi az egyedi ellátáshoz közelítő takarékos megoldásokat is.