A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében, a hagyományokat őrizve, az „Aranyszalma városában”, Hajdúnánáson, Nagy Sándorné, Julika Népi Tárgyalkotó Iparművész az általa termelt alapanyagból elkészítette a magyar gazdák összefogását jelképező aratókoszorút. Ünnepélyes átadására a hagyományokhoz híven a Szent István Bazilikában került sor.

Ezzel az idézettel kezdte köszöntő beszédét Horváth Vivien, a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program vezetője. Ennek szellemében mutatják be évről évre a mai kor emberének a régi idők ma is elérhető csodáit, köztük az aratókoszorút is. Az átadás napja épp Nagyboldogasszony napján volt, ami talán nem is véletlen, hiszen az idei aratókoszorú számmisztikájában is megjelenik egy utalás Szűz Máriára: az alsó vízszintes körén 17 darab egységes motívum található utalva rá, hogy Szűz Mária rózsafüzér imádsága 17 miatyánkból áll.
