Számos tudományos intézet, illetve piaci szereplő dolgozik olyan biotechnológiai eljárásokon, amelyek segítségével nem állati eredetű „tejtermékek” állíthatók elő.
Az úgynevezett precíziós erjesztés során a tojás- és tejfehérjéket baktériumok, illetve élesztő- vagy más gombák segítségével állítják elő, és olyan élelmiszereket eredményez, mint a tej vagy a sajt, amelyek ismerős ízűek és állagúak.
A kérdés azonban az, hogy vajon a fogyasztók elfogadják-e majd az ilyen termékeket. A Göttingeni Egyetem kutatói megállapították, hogy a német fogyasztók nagy része hajlandó kipróbálni és megvásárolni az így előállított sajtokat. A tanulmány eredményeit a Future Foods című nemzetközi folyóiratban tették közzé.
A tanulmány, amelyet az LI Food — Landesinitiative Ernährungswirtschaft Niedersachsen és a Német Élelmiszertechnológiai Intézet (DIL) együttműködésével végeztek, egy reprezentatív online felmérésen alapul, amelyben mintegy 2000 résztvevő vett részt.
A kutatók azt elemezték, hogy az információ különböző aspektusai hogyan befolyásolják az így előállított sajt elfogadottságát.