0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Matildát ne! – állomány­csökkentés, felszámolás

A háztáji kisgazdaságoknak ideális esetben ugyanúgy anyagi haszonnal, optimalizáltan kell működniük, mint egy nagyobb gazdaságnak.

És ha már egy tojó van, akkor gácsérnak is kell lennie így tavasztájt, azt bárki beláthatja. Egy gácsér pedig igazán sok egy tojóhoz. Hát kell az az öt, na. Azért öt, mert ki tudja, a tavalyi fiatal tojók közül melyik válik be, melyik fog megülni.

Aztán meg a galambok. Levest, az öreg Levest, aki idősebb a lányomnál is, de még mindig ő neveli a legszebb fiókákat, igazán nem lehet levágni. Se a párját. Két galambnak meg éppúgy kell a hely, épp úgy kell őket etetni, mintha többen lennének. Nem hasznosabb már akkor, mondjuk, kilenc párral tartani? Hiszen a galambleves mennyei étel!

Na, akkor a nyulak! Minek nekem két bak? Hát azért, mert az öreg Gyula már nem úgy fedez, ahogy fénykorában. Így kell lennie egy Lajosnak. Két ketrec meg is telt. Anyanyúlból lehet, hogy elég lenne kettő, de most tartsak két anyára két bakot? Ostobaság lenne, nem igaz? Gyulát meg, első békés, problémamentes, mesehős nyulunkat a gyerekek szerint végképp nem lehet levágni.

Tyúkoknak lennie kell, mert tojás kell, és pont.

Ha most valaki óvatosan megjegyezné, hogy a három kecskétől akár meg is válhatnék, hiszen idén már semmi hasznukat se látom, akkor… Nos, akkor lebuktatnám magam. A kecske az kell! Már leszerveztem a jövő évi fedeztetésüket. Inkább szerzek még melléjük egy fejőset. Már meg is beszéltem egy kecskés barátnőmmel, mert az, hogy én egy évig ne fejjek, elképzelhetetlen! Ebből is látszik, hogy itt bizony nem csak a gyerekek tiltakozásával van a baj, én épp úgy kötődöm ezekhez a jószágokhoz, mint ők.

matildát ne kacsa helyén
… legalább egy kacsa a helyén van

Szelekció és állománycsökkentés

Állataink haszonállatok. A tyúkokat tojásért tartjuk, a kecskét tejéért, a nyulakat, galambokat, kacsákat húsukért. De nem csak ez a hasznuk! Minden egyes nap, mikor kijutok hozzájuk, elgyönyörködöm bennük. Ha nagyon nehéz is épp az élet, a róluk való gondoskodás, a szaporulat tervezgetése, egy új ól építése újra és újra átlendít a nehézségeken.

Egy háztáji gazdaságban minden állatnak története, személyisége van. Nehéz megválni tőlük, nehezebb, mintha csak számok lennének egy nagy állománylajstromban.

Birkózom ezzel a feladattal, nem is reménytelenül. Kedves Szeder kecskémet eladtam, mert túl hangos volt ehhez a kisvárosi közeghez. Egyik első anyanyulam, Nyuszkó harapós lett, levágtam. Viola meddő, ő is a sütőben végezte. Vágtam kacsát, nyulat, galambot. Ha nagyon muszáj lenne, le tudnám vágni Matlildát, Levest és Gyulát is. Hiszen tudom, hogy szép, teljes életük volt.

Állományfelszámolás?

Azt hiszem, kedvenc állataimat részben csak ürügyként használom arra, hogy ne kelljen felszámolnom az állományukat. Azt el tudom fogadni, hogy váltják egymást a nemzedékek, hogy Viola nyulam helyett már Viola unokáját fedeztetem. Ez a természet rendje, ami jóval nagyobb, bölcsebb, mint én vagyok. De azt, hogy ne legyen többé nyulam, kacsám, kecském, galambom? – ez elképzelhetetlenül nehéz gondolat nekem.

Pedig a szükség rá fog szorítani erre is. Bár minden talpalatnyi földet lucernával vetek be, ekkora helyen nyilván nem tudok érdemi mennyiségű takarmányt termelni. Az anyagi lehetőségeink pedig egyre korlátozottabbak.

Gazdaságosan termelni háztájiban úgy, hogy a takarmányt venni kell, illúziónak tűnik. Persze mondhatjuk, tudjuk, mit eszünk, és ez kárpótol mindenért. Ez részben igaz is, de csak egy bizonyos pontig.

Ahogy a gerecsekecskés Pallagi Zsuzsa írta szomorú posztjában, mikor felszámolta kecskeállományát: „A gyerekeknek ruha kell, cipő, az anyának néha-néha egy kis pihenés. Van, hogy dönteni kell, kit etetünk, dédelgetett jószágainkat, vagy a gyerekeinket”.

Az állatoknak se jó ez így. Érdekek ütköznek. Ha a kacsákat a tyúkudvarra telepítem, a tyúkok, kecskék vize beszennyeződik. Ha nem viszem magammal hátra az állatokhoz a kutyát, át a gyerekek udvarán, nyüszít utánam. Ha hátraviszem, másnap a kisfiam egy elrejtett kutyakakába hasal bele. És így tovább. Bölcs gondolat addig nyújtózkodni, míg a takarónk ér. De mi van akkor, ha kinőttük a takarónkat, és most nincs módunk arra, hogy nagyobbat vegyünk?

Virágágyás szőlő és lucernaültetvény egyben
Virágágyás szőlő és lucernaültetvény egyben

Nincs királyi út

Szeretem akkor megírni a cikkeimet, ha azoknak már kézzelfogható, mások számára is hasznos tanulsága van. Ezt a témát azonban már hónapok, sőt, évek óta görgetem magamban, az isteni szikrára, megvilágosodásra várva. De az egyre késik.

Kár tagadni, akárhogy is döntök, az veszteségekkel jár. A jelenlegi állatmennyiség nem tartható fenn gazdaságosan. Ahhoz az kéne, hogy álmaim tanyájára költözzünk.

A férjemnek igaza van abban, hogy az még nem mostanában lesz. Abban is igaza van, hogy akkor is felfejleszthetném az állatállományt, mikor a lehetőségek optimálisak lesznek.

Ha azonban a meglévő galamboktól, nyulaktól, kacsáktól, kecskéktől megválok, szegényebb leszek. Évek munkája van bennük. Az ő történetük az enyém is. És én szeretem ezt a történetet.

Egy gazdaság – legyen az kicsi, háztáji vagy nagyobb, munkahelyként is szolgáló – sosem lesz „készen”. Állandó változásban van. Talán ez az, amit el kell fogadnom. Minden, ami él, a körülményekhez alkalmazkodik, akkor marad életben. Még nem tudom, felszámolom-e a kacsákat, nyulakat, galambokat, kecskéket, vagy húzom tovább, térdig kopott lábbal az igát, reménykedve abban, hogy kibírom, kibírjuk addig, míg a „takaróm mérete” utoléri az álmaimat.

Néha egyszerűen nagyon nehéz. Aszály, takarmányár-növekedés, felvásárlói árak csökkenése, vagy akár egyéni élethelyzet miatt gazdák sokasága kerül újra és újra abba a helyzetbe, hogy latolgatnia kell: szelektál és kivár, vagy felszámol.

És ez nagyon fáj. Ez mutatja, mennyire értékes nekünk a munkánk, az életformánk.

Úgyhogy vegyünk egy nagy levegőt, és koncentráljunk a következő feladatra. Itt vagyunk egymásnak. Nem vagyunk egyedül ezekkel a gondokkal. A többi meg majd kialakul.

Ez is érdekelheti:

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: