0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 22.

Tasi József István – Tajó, a művész méhész

Nyolc évvel ezelőtt jelent meg először a nyomtatott Méhészetben ez az inspiráló beszélgetés a méhésszel, aki Szakalár csodálatos mikroklímájában, a művészet és a méhészet közötti határokat átlépve találta meg az alkotás és a természet harmóniáját.

Azóta sok minden változott, de a természet és a művészet iránti elkötelezettsége ugyanúgy fontos szerepet játszik a mindennapjaiban. A cikk most online is elérhetővé válik, hogy újra rácsodálkozhassunk arra, hogyan lehet a méhészetet és a művészetet egyensúlyba hozni egy különleges vidéken. művész

Sok méhésztárs tapasztalja, hogy a méhészet egyre inkább művészetté válik. Mihelyt atkairtási módszerünk sikertelenségével szembesülünk, új módszereket kell kikísérleteznünk, „megalkotnunk”. Nem csak kicsit keserű sok méhésztárs szájíze (2016-ban), ha a helyzetre gondol, és arra, hogy csak ebben az értelemben válik „művésszé”.

Azonban mi a helyzet azzal, aki eleve művészi pályán indult és közben vált méhésszé? Hogy látja ő a méhészet művészetét? Egy igazi művész méhésszel beszélgettem.

H.M.: Egy különös mikroklímával, és jelentős történelmi múlttal rendelkező helyen méhészkedsz.

T.J.I.: Igen, néhány éve Temesvárról kiköltöztem Szakalárra, ami Oravicabánya mellett van (Krassó-Szörény megyében, a romániai Bánátban.) Itt van egy alkotó műhelyem, ahol dolgozom, és itt vannak a méhek is. Több művész is felfedezte már azóta ezt a vidéket és szintén kiköltöztek. Ennek a vidéknek sajátos a mikroklímája, talán az ország legmediterránabb részének mondhatjuk. Nagyon rövid a tél, alig van fagy, kevés a hó. Szerbia felől folyamatosan egy langyos szél fúj.

H.M. Hogyan kezdtél el méhészkedni, mi indított a méhészetre?

T.J.I.: Biztos befolyásolt, hogy egyik nagyapám méhész volt. De ahogy itt Szakaláron az elhanyagolt telket kitisztítottuk, úgy nézett ki, mint egy kis park.

Ahogy körbejártam a házat, a mögötte lévő dombon színes foltokat képzeltem el, és mindjárt kaptárak jutottak eszembe, hogy azok oda milyen jól illenének.

Három méhcsaládot vásároltam egy falubeli idős méhésztől. Kellemetlen élmény volt, hogy az egyik tavaszra elpusztult. De az azóta eltelt nyolc év alatt beletanultam a méhészetbe és idén már 64 családot teleltem be.

H.M. Paradicsomi körülményeket hoztál itt létre, a méhek számára is. Ha megnézem a szobraidat, mert hogy foglálkozásod a szobrászat, akkor az jut eszembe, hogy ezek a szobrok akár festményeknek is beillenek, hogy is van ez?

T:J:I: A művészeti főiskolán, Marosvásárhelyen, festő szakra jártam, az utolsó években azonban megjelent a harmadik dimenzió utáni vágy bennem. Tehát elindultam a szobrászat felé. De a festészetet sem hagytam el. A színt, a festészetet semmivel sem tartom kevesebbenek.

Egy művésznek át kell tudni lépni a határokat, mert azok csak visszafogják.

Ha megragad egy ötlet, akkor annak a rabjává válok. Ezt tudni kell kifejezni valamilyen formában. És abban a formában, amiben az idea akarja, ha performansz, legyen performansz, ha szobor, vagy színes szobor, akkor abban. Ez élvezet, mert izgalommal jár, új kihívás. Benne van a sikertelenség is, ugyanúgy, mint a méhészetben, az alkotói válság, de annak a megugrása is. A válságon való túljutás.

H.M.: Nagyon sok méhész ugyanezt éli meg. pl. manapság a varroa elleni védekezésben. Hogyan kapcsolódik össze a művészet a méhekkel?

T.J.I Rendkívül jól kiegészíti a méhészet a művészetet. A méhészet szezonális elfoglaltság, épp úgy, mint a szobrászat is. Nem lehet, vagy kell egész évben csinálni. Egy szóval az életemet változatossá teszi.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: