0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 13.

A földművelés a remény hivatása

Az idén 8. alkalommal rendezte meg a Földművesek Napját az Arany-Korona Alapítvány, ezúttal Lajosmizsén, a város önkormányzatával közösen. Az esemény fővédnöke ezúttal is Nagy István agrárminiszter.

Védnökei pedig Basky András, Lajosmizse polgármestere, dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun vármegyei igazgatóságának elnöke és Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke voltak. Az ünnepség végén Lajosmizse átadta a következő évi rendezés jogát jelképező zászlót Pilis városának.

Földművesek Napja
Lajosmizse város nevében Basky András polgármester adta át a zászlót Pilis városának, amit Hajnal Csilla jelenlegi és László Attila Tibor megválasztott polgármester és Laczkóné Bálint Erika, a pilisi Nép és Gazdakör, a Pilis Egyesület elnöke vettek át

A Földművesek Napja megrendezésének ötlete még 2015-ben merült fel Csokonyavisontán, Nagyatádi Szabó István, az első kisgazda miniszter szülőfalujában. A gondolat Torgyán József volt földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől származik, aki ezt a napot a „csizmás” miniszter születésnapjához igazítva, szeptember 17-én képzelte el. A gondolatból hamar tett lett és az esemény megszervezésének szándékát 2016 őszén, szintén Csokonyavisontán, szerződésbe is foglalták. Ezt Torgyán József mellett aláírta Lambert Győzőné, az Arany-Korona Alapítvány képviselője, Harasztia Attila, Csokonyavisonta polgármestere és Petráss László társalapító.

Akkor és ott állapodtak meg az első emléknap dátumában és helyszínében, ami 2017. szeptember 17-én, Csokonyavisontán volt.

Ezen Torgyán József már nem vehetett részt, mert az év januárjában elhunyt.

Petráss László ezután kereste fel Turi-Kovács Béla és Szászfalvi László képviselőket, hogy támogatásukat kérje, és azt, hogy az Országgyűlés határozatban mondja ki: Nagyatádi Szabó István születésnapja, szeptember 17. a Földművesek Emléknapja. Még mielőtt ez 2018-ban megtörtént volna, megrendezték az első emléknapot Csokonyavisontán, amit a szerződés szerint minden évben más településen tartanak, de 10 évente mindig visszatér Csokonyavisontára.

kenyér

Az idei lajosmizsei rendezvényt köszöntő dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke megtiszteltetésnek nevezte, hogy a rendezvényt a megyében, Lajosmizsén rendezték, mert mint mondta, a helyieket, amellett, hogy a kultúra és a hit őrzői, a föld szeretete jellemzi.

– A magyar parasztember mindig ragaszkodott a földhöz, és azt hiszem, nekik volt és van a legmélyebb hitük és a legvilágosabb, bölcs látásmódjuk – mondta az alelnök.

Mint fogalmazott, Nagyatádi Szabó István és Torgyán József is olyan személyiségek voltak, akik ezen értékek mentén irányították a földön dolgozókat, a földből élőket, azokat, akik a mindennapi kenyeret teszik elénk.

Dr. Mák Kornél
Dr. Mák Kornél
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: