0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 21.

Ez lehet az első, laborban előállított fehérjetermék az EU-ban

Beérkezett az első, laboratóriumi körülmények között előállított fehérjetermék engedélyezési kérelme az Európai Bizottsághoz. Egy francia vállalat libamájra emlékeztető terméke kerülhet elsőként forgalomba az unióban.

Bár a téma alaposan átpolitizálttá vált az elmúlt években, az európai agrárminiszterek egy része határozottan kiáll a hagyományos állati termékek mellett, szintetikus fehérjetermék esetében pedig szigorú szabályozást és hatástanulmányok elkészítését sürgetik.

Az év elején Csehország, Ciprus és Görögország miniszterei, a magyar, a luxemburgi, a litván, a máltai, a román és a szlovák miniszterekkel együtt felszólították a Bizottságot, hogy indítson nyilvános konzultációt a laboratóriumban tenyésztett fehérjetermékekről.

Magyarország vitát is szervezett az „új élelmiszerek”-nek az európai gasztronómiai hagyományokra gyakorolt lehetséges negatív hatásáról, rámutatva az emberek szkepticizmusára a termékkategóriával kapcsolatban, és kiemelve, hogy a hagyományosan előállított hús- és tejtermékek továbbra is az európai étkezési kultúra sarokkövei maradnak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Baromfi Termék Tanács (BTT) határozottan kiáll a hagyományos állattenyésztés és állati-termékelőállítás mellett és az európai emberek egészségének védelme érdekében elutasít minden mű-élelmiszer népszerűsítésére és forgalmazására irányuló kezdeményezést. Ez fokozottan igaz a baromfi termékpályán a legértékesebb terméknek számító hízott máj esetében. Az új típusú élelmiszerek veszélyeztethetik a hagyományos európai és magyar gasztronómiai értékeket és élelmiszerkultúrát. A három szervezet egyetért abban, hogy ezen termékek engedélyezése előtt szigorú vizsgálatokra és előzetes hatástanulmányok elvégzésére van szükség.

A szövettenyésztéssel előállított termékek későbbi élettani hatásai egyelőre nem ismertek, ahogyan a fogyasztó egészségét veszélyeztető kockázati tényezők (hormonális, szövettani stb.) sem tisztázottak, emiatt az élelmiszer-biztonság területén pillanatnyilag fel sem mérhető kockázatot jelentenek.

Nem mellesleg csak a hízott víziszárnyas termékpályán Európai szinten több tízezer, a baromfi ágazathoz és feldolgozóiparhoz kapcsolódó dolgozó munkája és megélhetése kerül veszélybe, a hízott máj esetén különös tekintettel a speciális tudást igénylő, kézműves termék előállítására.

A három szervezet különösen fontosnak tartja a fiatal generáció megfelelő tájékoztatását, akik sok esetben ellenőrizetlen forrásokból származó, valótlan információk alapján részesíthetik előnyben a labor-termékek vásárlását, hiszen nem ismerik az egészséges állatok és ellenőrzött takarmányok felhasználásával előállított termékek élelmiszer-biztonsági jelentőségét. A rendelkezésre álló információk megosztása azért is fontos, mert a forgalomba kerülő termékekről a fogyasztó fogja eldönteni, hogy azt megvásárolja-e, és ezzel azok létjogosultságáról is döntést hoz.  A NAK, a MAGOSZ és a BTT továbbra is arra ösztönzi a vásárlókat, hogy a laboratóriumi körülmények között előállított fehérjetermékek helyett a jövőben is válasszák a hagyományos mezőgazdaságot és az abból származó természetes élelmiszereket, amelyek megbízhatóak és biztonságosak.

csirkecomb
Fotó/Designed by: Freepik

Ez is érdekelheti:

Az első európai ország, ami engedélyezte a laborban előállított húst

A legnagyobb olasz agrár-érdekképviselettel tárgyalt a MAGOSZ és a NAK

Forrás: NAK, Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, Baromfi Termék Tanács sajóközlemény

Magazin ajánló: