0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 13.

A legszebb állatokat díjazták a KÁN Egyetemi Napok keretében

A KÁN Egyetemi Napokon idén is díjazták a legszebb, tenyésztési szempontból legjobbnak minősített állatokat. A MÁSZ Tenyésztési nagydíját a magyarszéki Varga József és családja kapta a hidegvérűló-tenyésztésben végzett magas színvonalú munkásságukért

 

A KÁN Egyetemi Napok keretében a szombati díjkiosztón Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke és Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora méltatta a tenyésztők munkáját. Mint elhangzott, a kiállítás kiváló lehetőség rá, hogy egy hosszú éveken keresztül méltatlanul háttérbe szorított ágazat megmutassa, milyen kiváló eredményeket tud elérni.

(Fotók: Snoj Péter, Andrássy Zoltán, Lévai András)

Az idei esemény újdonsággal is szolgált, először rendezték meg a MATE tenyészállat-felkészítő, -felvezető versenyt az egyetem hallgatóinak, az üszők és a diákok felkészítése egy hónapja tartott. Itt és ekkor köszönték meg a segítséget a szentgáloskéri Agrária Mg. Zrt.-nek és az etyeki Ödönmajornak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy állataikat bemutathassák, illetve a felkészítést lehetővé tették. Ugyanitt köszönték meg a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének, személy szerint Sebők Tamás területi igazgató, küllemi bírálónak és dr. Szabari Miklós, a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézete Precíziós Állattenyésztési és Állattenyésztési Biotechnika Tanszék vezetőjének, ötletgazdának a munkáját. A MATE tenyészállat-felkészítő, -felvezető verseny megszervezéséért a Magyar Állattenyésztők Szövetsége megosztott tenyésztőszervezeti nagydíját kapta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége különdíjjal ismerte el a MATE tenyészállat-felkészítő, -felvezető verseny ötletgazdájának, dr. Szabari Miklós tanszékvezető egyetemi docensnek a munkáját.

A MÁSZ megosztott tenyésztőszervezeti nagydíját Gyuricza Csaba rektor és Sebők Tamás területi igazgató, küllemi bíráló vette át Zászlós Tibortól, a MÁSZ elnökétől, KÁN Egyetemi Napok
A MÁSZ megosztott tenyésztőszervezeti nagydíját Gyuricza Csaba rektor és Sebők Tamás területi igazgató, küllemi bíráló vette át Zászlós Tibortól, a MÁSZ elnökétől
Dr. Szabari Miklós, a tenyészállat-felkészítő, -felvezető verseny ötletgazdája a MÁSZ különdíját kapta KÁN Egyetemi Napok
Dr. Szabari Miklós, a tenyészállat-felkészítő, -felvezető verseny ötletgazdája a MÁSZ különdíját kapta
A kiállítás tenyésztési díjainak átadása a húsmarhafajtákkal kezdődött.

Brit húsmarhák

A felnőtt tenyészbika kategória harmadik helyén a Rio Alto Kft. (HU 32613 1040 2); második helyén a Csanádpusztai tenyészet (HU 32756 1743 2); első helyén pedig a Hárserdő-Agro Kft. (HU34193 0403 3) végzett.

Az üsző kategóriában harmadik a Borjúsziget-Farm Kft. (HU 34313 0407 9, 34313 0396 8); második a Hárserdő-Agro Kft. (HU 34193 0438); az első helyezett Keller András lett (HU 33743 0716 8).

Az angus tehén borjúval kategóriát a Rio Alto Kft. (HU 32117 9830 0) a harmadik, Keller András (HU 33743 0139 3) a második, az Angus Kft. (HU 32122 3778 9) az első helyen zárta.

A hereford tehén borjúval kategóriában a Hárserdő Agro Kft. vitte el a harmadik (HU 34193 0114 2) és az első díjat (HU33016 0538 5), második lett Magyar Gábor (HU33014 0258 4).

A murray grey fajtát bemutatók közül a Rio Alto Kft. tenyészbikája (HU 32613 0410 2) harmadik, üszőcsoportja (HU 32613 1194 8, HU 32613 1337 9) második lett, míg az első helyen Borsos Zoltán borjas tehenét (HU32853 0715 6) díjazták.

A kategória nagydíját Hárserdő-Agro Kft. kapta.

A brit húsmarhafajták nagydíjasa a Hárserdő-Agro Kft. lett, az elismerést Török Nándor ágazatvezető vette át KÁN Egyetemi Napok
A brit húsmarhafajták nagydíjasa a Hárserdő-Agro Kft. lett, az elismerést Török Nándor ágazatvezető vette át

Különdíjat vehetett át a Rio Alto Kft. a bemutatott galloway borjas tehénért (31514 2183 4) és a murray grey állatokért.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Magazin ajánló: