A szakmai események mellett a közönségprogramok is nagy hangsúlyt kaptak, amelyek a nem mindig kedvező időjárás ellenére is rengeteg családot vonzottak a kiállítás három napján.
A KÁN Egyetemi Napok hagyományosan a 0. nappal kezdődött, melynek keretében megrendezésre került a VII. Halászati Kerekasztal, a II. KÁN Precíziós Állattartási Konferencia, a 35. Nyúltenyésztési Tudományos Nap, a Lótenyésztési Konferencia és a III. Növénytermesztési konferencia.
Beszédében arra biztatott minden állattartót, hogy vegyék igénybe a Stratégiai Terv által nyújtott pályázati lehetőségeket.
Dr. Gyuricza Csaba, a házigazda MATE rektora köszöntőjében hangsúlyozta, a KÁN Egyetemi Napokon bemutatkozik a tudomány, bemutatkoznak a legkorszerűbb ismeretek, hiszen csúcstechnológiai ágazattá vált a mezőgazdaság, ahol megjelent a digitalizáció, a robotika, az automatizálás, az űrtechnológia, természetesen mindez a hagyományos ismeretekre épülve.
A kiállítás idén is élvezte a Magyar Állattenyésztők Szövetségének támogatását. Együttműködésükkel színvonalas tenyészállat-bírálatok valósultak meg, valamint bemutatóikkal is gazdagították a programot, melyek nemcsak a szakmát, hanem a közönséget is vonzották. Az idei évben a húsmarha, tejelő és kettőshasznosítású szarvasmarha-, ló-, valamint juh- és kecsketenyészállatok mellett a sertéságazat is képviseltette magát. De a gazdasági baromfiudvarban is sok egyed volt látható.
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége Tenyésztőszervezeti Nagydíját ebben az évben rendhagyó módon egy új szakmai program megvalósításáért a Holstein-Fríz Tenyésztők Egyesülete és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösen kapta. Az I. MATE üszőfelkészítő és -felvezető verseny igazi kuriózumnak számít, hiszen 20 lelkes egyetemista készítette fel az állatokat, amelyeket két tenyészet bocsátott a rendezvény rendelkezésre. A verseny célja az volt, hogy a hallgatók éles helyzetben ismerjék meg a tenyészállat-felkészítés szépségét, amiből akár életre szóló elköteleződés is lehet.
A bronzvilla nyertese a Debreceni Egyetem csapata lett. Az ezüstvillát a MATE Kaposvári Campus csapata érdemelte ki. Az aranyvilla pedig a tavalyi év után ismét Gödöllőre került, a MATE Szent István Campus csapatát illette meg. A felvezető verseny abszolút győztese Hege Sára és Bori nevű üszője.
A kiállítás egyik legnépszerűbb helyszíne idén is a MATE Udvar volt, ahol az egyetem intézetei interaktív játékokkal várták az érdeklődőket, köztük a Szakiskolai Nap keretében mintegy ezer diákot. Ebben az évben is versenyeztek az intézetek standjai, a legimpozánsabb címet ezúttal az Élettani- és Takarmányozástani Intézet érdemelte ki, míg a leginnovatívabb stand a Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet lett.