Egy sejtszintű kísérletben ezek a peptidek képesek a gyomor savtermelését befolyásolni, ez pedig hatással van a gyulladások kialakulására – írja a ScienceDaily.
Veronika Somoza kutatócsapata többek közt azt vizsgálta, hogyan hatnak a keserű ízű élelmiszer-összetevők a gyomor sejtjeinek anyagcsere folyamataira, és ezáltal az egészségére. Ehhez a kísérlethez laboratóriumi körülmények között, in vitro szimulálták az emberi gyomrot egy sejtvonal létrehozásával.
Az ilyen keserű anyagok közé tartoznak a peptidek is, melyek például a tejfehérje emésztése közben képződnek.
Azonban nem csak a keserű, hanem az édesítőszerek is gyakran kerülnek a figyelem középpontjába. Korábbi tanulmányokból már kiderült, hogy az édes ízű taumatin fehérjéből is keserű anyagok képződnek a gyomorban. Ezeknek lehet fiziológiai hatása, mondta Phil Richter, a tanulmány első szerzője, a Leibniz Intézet doktorandusz hallgatója.
Sertéseken és in vitro végzett kísérleteken, valamint érzékszervi tesztek segítségével a kutatók három peptidet azonosítottak, melyek a taumatin emésztése közben keletkeznek a gyomorban. Ezek mind keserű ízűek.
A kutatók ahhoz, hogy jobban megértsék a három peptid gyulladáscsökkentő hatását a Helicobacter pylori nevű baktérium fehérjéit is hozzáadták a „kísérleti gyomorhoz”. Ez a baktérium felelős a krónikus gyomorhurut-betegségek és a fekélyek nagy részéért. Nagyjából az emberek felében jelen van, és képes túlélni az extrém módon savas környezetet is többek közt azzal, hogy semlegesíti az gyomorsav alacsony pH-ját.
Gyulladásgátló hatás
A kísérleti eredmények alapján a H. pylori fehérjéi hatására gyulladást okozó anyagok, úgynevezett interleukin 17A termelés indul meg a sejtekben.
– mondta Phil Richter.
A kutatásban használt peptid mennyiséget könnyen el lehet érni azzal, ha az ember egy forgalomban is kapható édesítő tablettát fogyaszt el, mutatott rá Veronika Somoza. Az eredmények alapján a kutatók szerint indokolt lenne a taumatin és annak keserű bomlástermékeinek gyulladáscsökkentő hatását, valamint az emésztőrendszer keserű ízeket érzékelő receptorait további vizsgálatoknak alávetni. A kutatók célja, hogy jobban megértsék az táplálkozáshoz köthető emésztőrendszeri betegségeket és azok molekuláris mechanizmusait. Ezek közt is kiemelt szerepet kell kapnia a Helicobacter pylori fertőzések okozta betegségeknek.
Maga a taumatin a nyugat-afrikai katemfe-cserjében (Thaumatococcus daniellii) található fehérje. Az élelmiszeripar a cserje magjaiból vonja ki, és ezt használják édesítőszerként valamint ízfokozóként is E 957 jelzéssel.
Ez is érdekelheti: