0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. július 9.

MBH: tizedével növelheti a jövedelmét az agrárium

Óriási beruházási kedv látszik a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, és az így megvalósuló fejlesztések eredményeként évente akár 160 milliárd forint többletjövedelem is keletkezhet az ágazatban – hangzott el az MBH Bank sajtóbeszélgetésén.

Több mint 860 projektre érkezett 54 milliárd forintnyi támogatási igény a kisebb élelmiszer-feldolgozóknak meghirdetett, 50 milliárd forint keretösszegű pályázaton – jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága által szervezett pályázati helyzetértékelő és kitekintő sajtóbeszélgetésen. Ez a pályázat pár lezárult, de

a nagyobb feldolgozóknak meghirdetett, 150 milliárd forintos keretű pályázat október 14-éig még nyitott,

erre pedig szeptember 30-áig 477 milliárd forintnyi támogatási igény jött be – mondta az államtitkár. Feldman szerint ez „erős jelzés a piac részéről, hogy nagy fantáziát látnak a hozzáadott érték növelésében”. Az eddigi tapasztalatok szerint szintén népszerűek az állattartó telepek fejlesztésére és a kertészeti üvegház-beruházásokra kiírt pályázatok, de – ezt már az MBH szakemberei tették hozzá – nagy az érdeklődés az állattartó telepek, illetve a mezőgazdasági üzemek fejlesztése, illetve várhatóan a jövőben is népszerű lesz a gépberuházási, valamint a gazdaságátadási és a fiatal gazda pályázat, és a bank az öntözésberuházásoknál is jelentős érdeklődésre számít.

mbh bank agrárcentrum
Balról jobbra: Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese, Garamvölgyi Balázs, az MBH Forrás vezérigazgatója, Herczegh András, az Agrárvállakozás és Hitelgarancia ügyvezetője, Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár-és Élelmiszeripari Üzletág ügyvezetője
Fotó: MBH Bank

Az MBH Bank piacvezető az agráriumban – nyomatékosította Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese, aki szerint ebből adódóan is többletszolgáltatásokat is kell nyújtania ügyfeleinek. Az „agrárügyfelekkel való együttgondolkodás érdekében” ezért létrehozták, illetve új feladatokkal látták el az MBH Forrás Zrt.-t. Miután az agráriumba körülbelül 1500 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezik, fontos ezek jó felhasználása.

Az egyszerű pályázatírás most már kevés, sokkal komplexebb szolgáltatásra van szükség, ezért a Forrás a pályázatok összeállításán kívül segítséget nyújt az ügyfeleknek a finanszírozási kérdésekben, a hitelkérelmek beadásában és támogatja a projekt menedzselését is

– mondta Garamvölgyi Balázs, az MBH Forrás Zrt. vezérigazgatója. Az ilyen magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásra most nagy igény van az agráriumban – tette hozzá.

Az MBH is növekvő pályázati kedvet érzékel, amit Hollósi Dávid, a bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott meg, hogy „ismét pezseg a vidék”. Mint mondta, lassan már két éve nem 1800 milliárd forint körüli szinten „ragadt be” a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya, ami reálértéken jelentős csökkenést jelent.

mbh agrárcentrum
Fotó: MBH Bank

Az MBH szerint a pályázati pénzek jókor érkeznek, hiszen muszáj növelni a hatékonyságot: a fajlagos hatékonysági mutatóban a magyar élelmiszeripar jelenleg egy hektárra vetítve 474, egy lakosra vetítve pedig 247 euró hozzáadott értéket termel, ami elmarad a versenytársaktól. Most a körülbelül ott tartunk, mint a csehek és a lengyelek, és a fejlesztések révén van esély arra, hogy a felzárkózzunk a jól teljesítőkhöz – fogalmazott.

Az MBH szerint akár évi 160 milliárd forinttal is növekedhet az agrárium jövedelme 2026-2027-től a most indult pályázatok keretében megvalósuló beruházások révén, ami több mint 10 százalékos jövedelembővülést jelentene az ágazat számára.

A sikeres hitelkérelmekhez és a projektek befejezéséhez szükség lesz arra is, hogy a 25 százalékos előlegen kívül lehetőség van kamattámogatásra, és továbbra is igényelhető az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezességvállalása. Utóbbit ráadásul nem a piacinak megfelelő 1-2 százalékos garanciadíj ellenében nyújtja az alapítvány, hanem 0,2-0,4 százalékért vállalják át a kockázat jelentős részét, ami nélkül sok esetben segít azon, hogy egy-egy hitelkérelem megfeleljen a bankoknak is – mondta Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója .

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: