Utóbbiak tejét nemcsak itták, hanem abból tejfölt, túrót készítettek. A libákat tömték, hogy hízzanak, s a májuk teltebb legyen. A tél egyértelműen a disznóvágások időszaka volt. Ezek az alkalmak szinte ünnepnapnak számítottak a falvakban. Összejött a rokonság, a hideg reggelen pálinkázás, forraltborozás után dolgozták fel a jószágot. Készült a többi között hurka, kolbász, májas, disznósajt. És a töltelékhez szükséges beleket nem boltban vették, hanem a disznóét tisztították meg. A húsok, töltelékek egy része sós pácba, másik része füstre került. Utóbbiak általában a padláson kaptak helyet. A disznóvágásnál számos eszközt használtak, például műanyag híján fateknőt. Szokás volt, hogy a családok kóstolót vittek a rokonoknak, illetve a szomszédoknak. Az ételek tekintetében sem a bevásárlás volt a megoldás, a falvakban lakók az alapanyagok túlnyomó többségét megtermelték a kertekben. A megőröltetett gabonából kenyeret sütöttek. Saját zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztottak, és szinte nem akadt háztartás, ahol a kamrában ne sorakoztak volna szörpök és lekvárok, befőttek és savanyúságok.

A válaszokban elhangzott, hogy a hírek ugyan nehezen terjedtek, mégis eljutottak hozzájuk, legalábbis a fontosabbak. Vidéken, a falvakban az embereknek szabadidejük nemigen volt, a nyári időszakban reggeltől estig dolgoztak, míg a hosszú téli estéken is elfoglalták magukat valamilyen benti munkával. A szombat elsősorban a rendrakásé, takarításé volt, a vasárnap azonban ünnepnek számított, a szentmiséé és a pihenésé volt, s persze ilyenkor délben hús került az asztalra. Az elődeink élete minden tekintetben lassúbbnak, nyugodtabbnak tűnik, s bár gondok akkoriban is jócskán akadtak, stresszmentesebb volt.

– A tájházak célja, hogy a jelenlegi és a jövő generációi megismerjék elődeik életformáját. Amikor látjuk, hogy milyen házban éltek, s annak milyen volt a berendezése, valamint, hogy milyen eszközöket, szerszámokat használtak, számos érdekes kérdés fogalmazódik meg bennünk – tette hozzá Antal Sándorné. – Szeretnénk, ha a településünk lakói és a Nemessándorházára látogatók egyaránt megtekintenék a tájházunkat, falumúzeumunkat, ami rengeteg új és érdekes ismeretet nyújt számukra.

1849. július 30-án este kiült az ott lévő öreg körtefához, és verset írt. – Ennek a körtefának a csemetéjét ajándékba kaptuk, vigyázunk rá, ez egyfajta történelmi értéke a tájházunknak – fogalmazott Antal Sándorné.