A régebben kitenyésztett fajták közül sok elveszíti idővel a népszerűségét, így nem, vagy csak igen kis számban maradnak fenn. Nem így cikkem alanya, az orpington tyúk sárga változata, amely már jóval több, mint száz éve kapirgál a baromfiudvarokban, és ma is töretlen a népszerűsége.

A fajta kitenyésztője William Cook angol barofitenyésztő volt, aki egy nagy testű, kettőshasznú baromfit szeretett volna a portáján látni. Célja eléréséhez fekete Minorca kakasokat pároztatott sávozott Plymouth tyúkokkal, majd az ebből a keresztezésből származó jércéket a Langshan fajta kakasaival párosította a zömökebb testalkat eléréséhez.

A sárga orpington egyik rajongójával, a dévaványai Szarka Gáborral beszélgettem a fajtáról. Gábort a galambászat és a horgászat mellett gyerekkorától érdekelte a baromfitartás, és már igen korán tartott díszbaromfit is. Az orpingtonokra mégis csak fiatal felnőtt korában talált rá egy Kistermelők Lapjában olvasott cikk hatására. Tenyésztőtársától, Farkas Andrástól származtak az első madarai, amelyeket tenyésztojásként kapott meg és keltetett ki, közel húsz évvel ezelőtt. Azóta a sárga orpingtonok tenyésztése a fő hobbija. Ami megragadta, a robusztus testformája, szépsége, nyugodt viselkedése, ami általános jellemzője egy orpingtonnak.

Később bővítette az állományt, illetve vett vérfrissítés gyanánt mástól is tenyésztojást, illetve tyúkokat. Beszerzései során volt, hogy csalódás érte (pl. a tenyésztojásokból kikelő csibék nem sárgák voltak, pedig annak vette), de összességében sikerült jó minőségű sárgákat vásárolnia, amelyekre alapozhatta a tenyésztését. Időközben az európai import is gyakoribbá vált, így rendszeresen érkezhettek külföldről tenyésztojások és tyúkok.

Az orpington alapvetően egyszerű fűrésztarajos fajta, de sárga és fekete színben elfogadják a rózsatarajt is, ami újabban jelent meg a fajtában.

így rendszeresen meghagy rózsatarajú tyúkokat a testformajavítás miatt. Kakast nem, mert továbbra is a fűrésztarajú állomány fenntartása a célja.

Annak ellenére, hogy régi fajta, nem sorolható a könnyen tartható, tenyészthető baromfifajták közé. Külön nehezítés, ha valaki egy színre koncentrál, mert ahhoz elég nagy állománylétszámra van szükség, hogy szinten tartsa vagy fejlessze az állomány minőségét. Felvetésemre, hogy hasonló érdeklődésű tenyésztőkkel összefogva könnyebb lehetne a haladás, Gábor elmondja, a 2009-ben a megalakuló, nagy testű baromfival foglalkozó fajtaklubban tag volt, de a tagság inaktivitása miatt érdemi tenyésztői összefogás nem alakult ki.

A másik lehetőség a kiállításokon való részvétel, ahol találkozhatnak egymással a tenyésztők, de Gábor mostanában kiállításra nem jár. A tenyésztésre alkalmas, de számára felesleges, elképzelésének nem megfelelő tyúkokat tenyésztőtársaknak, ismerősöknek adja, így lesz helyük a vérfrissítésként beszerzett egyedeknek. Az idei évben az öregebb madarakat épp lecserélte, így az állománya javarészt fiatal növendékekből áll – csak hét tyúkot tartott meg.

Az orpington tartásánál néhány dologra oda kell figyelni, máskülönben nagyobb gond nélkül tartható. Gábornál a növendékek gyűrűzésig együtt vannak a kifutóban, majd a jércéket és a kakasokat különválasztja. Itt továbbra is megfigyeli az állományt, folyamatos a szelekció, majd a kiválasztott, tenyésztésre szánt madarakat családokra osztja (4 tyúk, 1 kakas) decemberben, és külön kifutóba kerülnek. Ez a hely fedett, esővédett, de nem zárt. Öt család beállítására van elég hely, Gábor ennyivel dolgozik. A tenyész­időszak januárban kezdődik, világítással rásegítve.