– Nagyon klassz betegeim vannak, nekik nem kell egy egész ember, mondja és mutatja a teraszról, hogy légvonalban milyen közel van a rendelő. Mindkét hivatás egyformán erős alapja a mindennapjaimnak, és magamban sem tudom kettéválasztani. Mindkettő én vagyok.

Tíz évvel ezelőtt, amikor átvette a Bussay Pincészetet, egyetemista fiatal szőke lány volt, nem kérdés, hogy ez különös helyzet a borásztársadalomban, de sokan ismerték a borászok közül, rengeteg rendezvényen részt vett az édesapjával, és a pincészet borkóstolóin is volt alkalma megismerni a szakmabelieket, ezért nem érezte, hogy a befogadásával problémák lettek volna.

Nem volt egyszerű, de én sem vagyok egyszerű, válaszolja nevetve arra a kérdésre, hogy a szőlőben és a pincében hogyan sikerült megtalálni a hangot az ott dolgozókkal.

A Bussay-borok karakteresek voltak, komolyak és behatárolhatóan köthetők a készítőjéhez, amikor azok a doktor úr elképzelései és ízlése szerint születtek meg. Most egészen más stílusú borok kerülnek ki a doktornő pincéjéből. Ez tudatos döntés, vagy a fiatal nő viszonya a borokhoz, esetleg a trendek változása köszön-e vissza, kérdezem Dórit.

– A bor egyedi termék, ha nem egy kaptafára készül, ezért az évjáratnak is ott kell lennie egy adott borban, és a készítőjének is természetesen, sőt annak a hangulata, lelkiállapota vagy életszakasza is befolyásolja a végeredményt, a készítési módról pedig még nem is beszéltünk.

Akik megszokták és szerették édesapám stílusát, azok megjegyezték, hogy az én boraim nem olyanok. Igen, mert nem ő készíti. Nem is lesznek olyan borok, mert azt gondolom, akkor az ő hitelességét és egyediségét kérdőjelezném meg.

Az izgalmas Zala

– Elgondolkodtató, és mi is sokat töprengünk azon, hogy miért ismeretlen sokak számára a Zalai borvidék, ami egyébként egész nagy területű, ráadásul a távolságok miatt nagyon egyedi és eltérő szőlőfajták és borstílusok találhatók meg, ami igazán izgalmassá teszi, mondja Dóri.

A Zalai borvidék egyébként a 22 borvidékünkből a legfiatalabb, a mai elnevezése 2006 óta van érvényben. Előtte Balatonmelléki borvidéknek hívták. Teljes területe 6079 hektár, de a rendelkezésre álló területből mindössze 840 hektáron terem szőlő. Viszonylagos ismeretlenségének elsődleges oka, hogy a borvidék nagy része a filoxérát követően csemegeszőlőnek adott otthont, vagy pezsgőgyártáshoz felvásárlásra szánt bort készítettek.

De boronapincék sora bizonyítja, hogy a zalai dombokon a borkészítés több mint 100 éves hagyományra tekint vissza, és a Monarchia idejében a területe jóval nagyobb volt.

A siker fokmérője

Dóriék 5,5 hektáron termelnek szőlőt Csörnyeföldön, a Mura közelében, ahol a folyónak köszönhetően a talaj és a klíma is különleges adottságokkal rendelkezik, ami karakteresen megjelenik a borokban is. Nem véletlen, hogy a Mura nevet adták az egyik borcsaládnak, a folyó hordaléka képezte termőtalajt pedig a Kövecs elnevezésű borcsalád jeleníti meg.