A rossz tanácsadó
Most már mérges voltam. (Eltartott egy darabig, nem igaz?) Dühöngtem a férjemnek, anyukámnak. Tisztázni akartam a helyzetet, megóvni az állataimat, az enyéimet, megvédeni az igazamat.
Férjem megvonta a vállát, és azt mondta, jelentsenek csak fel! A kertünk, most, hogy a gyerekeink nőnek, még mindig nem olyan, amilyennek látni szeretnénk, de már jóval rendezettebb. A legtöbb részére kifejezetten jó ránézni. Trágyaszag nincs, az alom komposztálódik, és mióta a tyúkokat összeengedtem a kecskékkel, a tyúkok kikaparják a nyüveket. Így légy is kevés. A macskákat, galambokat bezártuk. Jelentsen fel Bella néni! Magát teszi nevetségessé.
Anyukám a maga higgadt, elgondolkozó módján annyit mondott, hogy szerinte ennek semmi értelme nincs. Hogy Bella néni senkire nem mondott még egy jó szót, a családtagjait is folyton szapulja. Nem velem van a baja, hanem az élettel, mindenkivel. Minek hergelni? El kell kerülni.
Na persze!, gondoltam. Könnyen beszél a férjem, anyukám. Ők elmennek dolgozni, én meg napi huszonnégy órában itt vagyok, a rosszalló tekintetek kereszttüzében. De vajon tényleg olyan rosszallóak azok a tekintetek?
Hátrébb egy lépéssel
Mikor benne vagyunk egy problémában, nehéz másra figyelni. Nekifeszülünk, próbáljuk megoldani minden erőnkkel. Aki önérzetesebb, az belemegy a vitába, kikéri magának, és lehet, hogy ezzel célt is ér, kiharcolja a maga igazát. Én mindig hittem a békés megoldásokban. Bella néni kapcsán viszont arcon ütött a régi igazság, hogy a békéhez két fél kell, de a háborúhoz egy is elég.
Egy álmatlan éjszaka hajnalán belém hasított a gondolat, hogy van nekem időm erre? Itt a család, itt vannak az állataim, a kert. Miért adom véges időmet olyannak, aki csak az energiámat szívja el?
Erővel elfordítottam a tekintetem Bella néni kertjétől. Szóba elegyedtem a többi szomszédommal. Még Anna néni is tartózkodóan barátságos volt velem, a többiek kifejezetten kedvesek. Egyiküknek kérése volt, teljesítettem, utána ő örömét fejezte ki. A felém tornyosuló probléma, ami miatt már az idő előtti költözést akartam sürgetni, kezdett eltörpülni. Férjemnek, anyukámnak igaza volt. Bella nénit nem kellett elkerülnöm, ő maga került. Feljelentést azóta sem tett.
Amit elviszek ebből magammal
Annak idején az egyetemen, közvetlenül vizsgák előtt, többnyire elöntött a nyugalom. Megtettem, amit tudtam, felkészültem, ahogy tudtam. Innentől a helyzet nem rajtam áll vagy bukik. Rájöttem, hogy ez ugyanaz az eset.
Szomszédjaim akkor is lesznek, ha egyszer tényleg sikerül falura-tanyára költöznünk. Emberi minőség és élethelyzet függvénye, ki hogy kezeli a felmerülő konfliktusokat. De ha én minden erőmből kitelőt megtettem állataink tartása kapcsán, és ami a törvényi előírásoknak megfelel, széttárhatom a kezem. Megtehetem, hogy elkerülöm a Bella néniket, megtehetem, hogy kedves mosollyal csak annyit mondok, ne haragudj, nem érek rá. Keresd esetleg a férjemet, megadom a számát, vagy akár az ügyvédemét, ha van. A kritikát végiggondolni, hasznosítani jó gyakorlat. A kötekedés elől viszont ki lehet térni.
Biztos mi is tudnánk sorolni olyan dolgokat, amikkel a szomszédjaink idegesítenek minket, ha ez lenne a cél. Ne engedjük, hogy elkedvetlenítsenek, elbizonytalanítsanak minket életformánkban!
Fordítsuk inkább tekintetünket azon szomszédjaink felé, akikkel, ha nehézségek árán is, de szót tudunk érteni. És becsüljük meg, nagyon-nagyon becsüljük meg azt, aki érti, hogy a légy, a trágya, a tehénszó hozzátartozik a friss házi tej ízéhez. Az ilyen ember kincs! Ha birtokvitánk adódik, igyekezzünk békében osztozni, amíg és akivel csak lehet. Ha gazdaszomszédunk nem úgy gazdálkodik, mint mi… hát, azt figyeljük elnézéssel. Jusson eszünkbe Bella néni!
Nekem eszembe fog jutni. Aztán elfordulok tőle, és megyek, utánanézek az állataimnak.
Mert ha valaki, mi, gazdálkodók igazán nem érünk rá a mások problémájával foglalkozni ilyenkor, dologidőben.
