Gondoskodni kell a fák jó fejlődéséről, harmonikus tápanyag-ellátottságáról és kerülni kell a nitrogén túladagolását. A legyengült vagy elhalt fákat és ágrészeket rendszeresen távolítsuk el és égessük el. A szúbogarak veszélye nő, ha a gyümölcsöskert közelében elhanyagolt, idős, beteg gyümölcsös, erdő, vagy a közvetlen környezetében otthagyott, többéves nyesedékhalom van. A kémiai védekezés csak a fák felületén érési táplálkozást folytató, rajzó bogarak ellen hatásos, ellenük a rágókártevők ellen engedélyezett készítmények alkalmazhatók. A kéreg alatt vagy a fatestben élő lárvák, bábozódó bogarak ellen nincs hatásos készítmény.
Az üvegszárnyú almafalepke vagy almafaszitkár ott van mindenütt, ahol megtalálja tápnövényeit, elsősorban az almát.
A lepke testhossza 10-12 mm, szárnyfesztávolsága 12-22 mm. Szárnyfelületének nagyobbik része átlátszó, teste kékesfekete, potrohán vörös gyűrű van. A hernyó sárgás testű, barna fejű, hossza 18-22 mm. A kártételt a hernyó okozza, mert a kéreg alatt járatot készít, és az elhalt kéreg alatti osztódószöveteket támadja. A sebesedő kérget könnyen fertőzhetik különféle kórokozók. Erős fertőzöttség esetén tápanyagszállítási zavar lép fel, ami a fa részleges vagy teljes pusztulásához vezethet. Az almafaszitkár egynemzedékes faj. Különféle fejlődési stádiumban lévő hernyók telelnek át a járataikban, majd tavasszal, nyár elején a kéregben készített bábkamrában bábozódnak. A bábállapot 2-3 hétig tart. Kikelése előtt a lepke a báb mintegy kétharmadát kitolja. Az üres bábhüvely hosszú időn át ottmarad, s felhívja a figyelmet a lepke jelenlétére. Az imágók egész nyáron elhúzódva rajzanak, májustól augusztusig. A lepkék nappal repülnek, amikor virágokat is látogatnak.
A lepkék kikelése után a rajzásmenetet a kilógó bábingek számának figyelembevételével vagy szexferomoncsapdával kísérhetjük figyelemmel. A rajzáscsúcsban alkalmazott rovarölő szerek csökkenthetik a fertőzöttséget.
A vértetű az almafa egyik legveszélyesebb kártevője, különösen a fiatal fák számára. Elvétve előfordul még körtén és birsen is.
Tömegszaporodáskor a levélnyelek tövéhez is letelepedhet, a leveleken azonban sohasem találhatók. A vértetű által kiválasztott nyál hatására a hajtásokon és az ágakon rákos duzzanatok jelennek meg. Hideg teleken a károsított ágak többsége elfagy. A vértetű a mérsékelt nedvességet kedveli, és főképpen a széltől, naptól védett helyeken, sűrű lombkorona belsejében szaporodik el. A kártevő az ágakon és a talajban, a gyökérsarjakon lárvaként telel át, évente általában 6-10 nemzedéke fejlődik. A kifejlett, mintegy 2 mm-es nőstények egyszerre akár 180 lárvának életet adhatnak. A szárnyas egyedek nyáron jelennek meg és a kártevő terjedéséért felelősek. Új fák ültetésekor lehetőleg a kártevőnek ellenálló fajtát és alanyt válasszunk.
A sikeresen megtelepedett és áttelelt fürkészek a vértetűvel fertőzött fákon elszaporodva természetes úton is képesek terjedni, s azokon a területeken általában nincs szükség kémiai védekezésre. Ez a hasznos darázsfaj petéit egyesével a vértetűbe rakja. A kártevő testében kifejlődő lárva elpusztítja a gazdaállatot: a fertőzés után 1-2 héttel a parazitált vértetvek elveszítik viaszfonalaikat, testük megsötétedik, megkeményedik, és egy lyuk látható rajta.
