Úgyhogy akkor már legyünk őszinték, de teljesen. Az igazság az, hogy mi ezt nem akarjuk csinálni. Mi ettől rosszul leszünk, a társalgás elakad, a homlok ráncolódik, a lélegzet benn szorul. Nem érezzük azt, hogy ezek az adatszolgáltatások értünk vannak. Mi azért lettünk állattartók, és nem adminisztrátorok egy irodában, mert akkor kapunk levegőt, ha kinn lehetünk, a jószágaink között. És nem akarok általánosítani. Őszinte csodálattal nézek minden gazdatársamra, akinek az elektronikus adminisztráció könnyedén megy. De azért, ha megnézzük az állattenyésztők átlagéletkorát, valószínű, hogy ők vannak kisebbségben.
Mihály elmesélt egy történetet, amiben egy tenyésztőtársához ellenőrök jöttek. Átnézték a tenyészet nyilvántartását, és bizony nem stimmeltek tökéletesen az egyedszámok. Az ellenőrök gúnyolódni kezdtek a tenyésztővel, hogy itt időutazó állatok vannak, mert márciusban még ott vannak, áprilisban nem, májusban meg újra. Közben a tenyésztőhöz bejött a munkása, és kihívta egy nehéz elléshez. A gida fejjel jött ki, a lába sehol. A tenyésztő nem habozott, fogta, visszatolta a kecskébe a gidát, megkereste a lábakat, kihúzta a kis állatot. Megmaradt az anya is, a gida is. Az ellenőr, aki kikísérte a tenyésztőt, elhűlve köszönte meg neki az élményt. Merthogy ilyet ő még az életben nem látott…
Mert ott fenn, a hivatalokban, nem látszik a mi igazságunk, a mi kompetenciánk. Olykor – bocsánat a szóért – kifejezetten hülyének néznek minket az időutazó állatainkkal. Ellenben, ha elmondjuk, megmutatjuk, hogyan élünk, milyen problémáink vannak, legalább esély van arra, hogy meghallja valaki.
Miközben a cikken gondolkodtam, egy jó ötletem is támadt. Az, ami a jókedvünket is visszahozta ott a domboldalon. És ami – teljesen véletlenül – rímel a főszerkesztő asszony májusi beköszöntőjére. Nem vagyunk egyedül, gazdatársak! Ebben sem! Ha nem is tudjuk megváltoztatni a rendszert, a hozzáállásunkat megváltoztathatjuk. Én sajnos nem tudom őszintén azt mondani, hogy ez egy remek dolog, élvezzük. Mégis hálás vagyok a rendszernek, mert lehetőséget adott, hogy kedves, ritkán látott barátaimmal tölthettem egy délutánt. Fényes emlék marad, amíg csak élek. Mi lenne, ha erre használnánk ezt a nemszeretem adminisztrációt?
Kis szigetként a többségi, nem haszonállattartó társadalomban, ha sikerül időnként, ha csak ilyen apropóból is, egymás mellé sodródnunk, már mi vagyunk a nyertesek.
A fotók a szerző felvételei.
Ajánljuk még:
