Az ültetvényekben áttelelő atkák (szőlőlevélatka, szőlő nemezes gubacsatka, piros gyümölcsfa takácsatka) elleni védekezés fő ideje közvetlen a rügyfakadást követő időszak, tehát mostanra jó eséllyel már túl vagyunk egy atkaölőszeres-beavatkozáson. Amennyiben a kártétel és az atkák létszáma újabb permetezést indokol, a meleg időjárásban, az intenzív hajtásnövekedésnek megfelelően emeljük a permetlé mennyiségét, hogy a növekvő lombozaton minél jobb fedettséget érjünk el.
A tarka szőlőmoly tavalyi kártételei kedvezően alakultak országszerte. A legtöbb ültetvényben jellemző volt, hogy az első nemzedék tömeges rajzását követően szinte elmaradt, vagy minimális szintre korlátozódott a kártétel. A második nemzedék esetében már nagyobb eltérések voltak tapasztalhatók az ültetvények között. Az idén egyes ültetvényekben már április elején szokatlanul nagy számban fogták a kártevőt a csapdák, míg voltak olyan kertek, ahol legfeljebb csak észlelési szinten. Ebből is látható, hogy fontos a kártevő helyi előrejelzése, amivel nemcsak az optimális védekezési időpont határozható meg, hanem akár egy rovarölőszeres-kezelés elhalasztásának döntésében is segít. Előrejelzésre feromoncsapdát használhatunk, melyek fogásai alapján a molyok rajzáscsúcsát követő 7-10 nap múlva, tömeges lárvakeléskor kezdhető meg a védekezés.

A szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegséget terjesztő rovar ellen kötelező a védekezés a fertőzött ültetvényekben és a szőlőiskolákban. A tojás alakban telelő kabóca lárvakelése általában május második felétől, végétől várható, de az idén a szokatlanul enyhe idő miatt (hacsak májusban nem lesz jelentősebb lehűlés), már jóval előbb, május közepétől valószínűsíthető.
Az első permetezésre elsősorban piretroid hatóanyag tartalmú készítmények használata javasolt, részben azért, mert a kis lárvák (L1-L2) ellen ezek is hatékonyak, másrészt a korlátozottan alkalmazható felszívódó készítményekhez képest lényegesen kedvezőbb az áruk. A piretroid hatóanyagú készítmények kijuttatása során fontos szempont, hogy a permetlé lehetőleg a levél fonákot is beborítsa, lehetővé téve ezzel az érintő hatás kifejtését. Sokat segíthet a hatékonyságban a fattyúhajtások rendszeres eltávolítása, mert a lárvák nagy előszeretettel tartózkodnak ezeken.
Gyakori kérdés a gazdák részéről, hogy a fiatal (L1-L2) lárvák elleni védekezés ebben az időszakban indokolt vagy esetleg kötelező-e. A válasz az, hogy inkább javasolt, ugyanis a fiatal lárvák a táplálkozásuk során ugyan felveszik a fertőzött tőkékből a fitoplazmát, de ebben a fejlettségükben még nem fertőzőképesek.