Ez a módszer valóban tág határok közötti lehetőségeket enged a méhészeknek, hiszen a legenyhébb korlátozás ugyanolyan indokolt lehet, mint a legszigorúbb, attól függően, hogy mi a méhész célja, és a körülmények mit engednek meg.
Az anya petézésben való korlátozásának lényege az, hogy a méhcsalád szokásos munkamegosztásának rendjébe beavatkozva, több dolgozót tudunk gyűjtőmunkára átállítani.

Fotó: xiSerge, Pixabay
Ha beavatkozunk ebbe a rendbe, aminek következtében valamely korosztály létszámában hiány lép fel, akkor más korosztályból igyekeznek pótolni. Például, ha hosszabb ideje anyátlan családot anyásítunk meg, az időközben elöregedőben lévő méhek újból a fiasítás nevelésére, vagyis dajkamunkára állnak át. Ilyenkor az a garatmirigy, amely az elöregedő méhekben már a visszafejlődés szakaszában volt, bőséges virágporfogyasztás hatására ismét aktívvá válik, és alkalmas lesz pempő termelésére.
Hasonló a helyzet az anyakorlátozás esetében is, mert ha korlátozzuk az anyát a petézésében, és ennek következtében lecsökken az álcák száma, értelemszerűen kevesebb dajkaméhre lesz szükség. Tehát a dajkaméhek egy részének nem lesz a korosztályának megfelelő munkája. Mivel „kötetlen munkakörben” dolgoznak, a munkanélkülivé váló méhállomány az éppen esedékes „idénymunkára” áll át. Ennek bizonyítéka, hogy kísérlet során láttak már ötnapos méhet is virágon. Mivel ezt a mézeltetési fogást az akácvirágzásnál alkalmazzuk, a munkanélküli méhek akácnektár gyűjtésére állnak át.
Alkalmazását azonban a méhészetekben jól meg kell gondolni, mert ez a módszer csak ott sikeres, ahol:
- nem vándorló a méhészet,
- termelőképesek a méhcsaládok,
- az akácvirágzás időszaka alatt jó idő várható,
- közvetlenül akác után nincs kihasználható méhlegelő,
- jó az időzítés.
Nagyboczonádi kereten leggyakrabban 3-4 vagy 5 fias keretre korlátozzuk az anyát. Az 5 keretre korlátozás kis mértékű, a 3 keretes erőteljes korlátozásnak minősül. Rakodókaptáraknál ritkán, fekvőknél szinte minden méhészetben alkalmazzák kisebb-nagyobb mértékben. Leggyakoribb a fekvő, kétanyás rendszerben akácvirágzás előtt 10–14 nappal a két család egyesítése, az erősebb anyát meghagyva, és a kaptár valamely végében függőleges anyaráccsal korlátozva.
