A szabvány fészekmézkamrás kaptár 18 keretes, amely fixen két szakaszra van osztva, egy 12 keretesre és egy 6 keretesre. A tavaszi időszakot a család a 12 keretes szakaszban tölti, majd akác előtt 10-14 nappal az anyát, többségében nyitott fias keretek kíséretében, áttesszük a kisebb szakaszba, anyaráccsal elválasztva a nagyobb szakasztól. Tehát, ami eddig a fészek volt, az ezután mézkamra lesz. Fontos, hogy a 6 keretes szakasz kijárónyílását – ami már a fészek – néhány napig zárva tartjuk, amíg az összes méh biztonságosan rá nem lesz tájolva a méztérre.
Ezenkívül a bölcsők lerombolásával sok időt kell tölteni. Hátrányai között említhető még, hogy a lecsökkenő petézés miatt akác után kevesebb méh kel, így gyengülnek a családok. További hátránya, hogy a korlátozás munkaigényes művelet, és az anya a kis réseken gyakran kiszökik a korlátozott részből. Rakodóknál több okból nem terjedt el ez a módszer. A rakodókaptáras méhészetek általában vándorlók, tehát akác után közvetlenül már másik méhlegelőt keresnek fel, ahol szintén erős családokra van szükség. Náluk nem engedhető meg a korlátozás miatti családgyengülés. Vándorméhészetekben az egész termelési időszakban arra kell törekedni, hogy folyamatosan a lehető legnagyobb mennyiségű fiasítás legyen. Náluk elméletileg minden méhlegelőn valamivel kevesebb a méz, mint korlátozással, viszont a több méhlegelő és a többféle fajtaméz a kiesést ellensúlyozza.
Az anyakorlátozás erőteljes módja az anya zárkázása. Azokon a területeken alkalmazható, ahol csak egy méhlegelő van (akác), és azt értelemszerűen szeretnék a legnagyobb mértékben kihasználni, még azon az áron is, hogy akác után legyengülnek a családok. A zárkázott anyát ajánlatos a fészek közelében hagyni, hogy minél közelebb legyen a nagy méhtömeghez. Célszerű a fészek közepén lévő egyik keretből kivágni egy ablakot, és abba beilleszteni a zárkát. Régebben rostaszövetes anyazárkákat használtak, ami azzal a hátránnyal járt, hogy a zárkázás végén visszaengedve, az esetek egy részében nem fogadták vissza az anyát. Ennek feltehetően az lehetett az oka, hogy a rostaszöveten keresztül az anya és a dolgozók között nem volt közvetlen testkontaktus, csak szipókával és csápokkal tudtak érintkezni. Az utóbbi években elterjedt az anyarácsos zárka, amelynek a két oldalán nem rostaszövet, hanem anyarács van, amelyen keresztül a dolgozók bejárhatnak az anyához. Közvetlenül érintkeznek, tisztogatják, mindvégig sajátjuknak érzik, és az anyánál sem jelentkezik a bezártság okozta stressz. Az így zárkázott anyák esetében elenyésző a visszafogadási veszteség.
Fotó: Propolia, Pixabay
Többféleképpen valósítható meg. Ha az anya jó tulajdonságú és jó teljesítőképességű, az elvétel után felhasználható műraj készítéséhez. Ellenkező esetben a továbbiakban nem használjuk fel az anyát, esetleg tartalékba helyezhetjük. Bármelyik módszert választjuk is, az anyátlanított család bölcsőket fog húzni. Pergetés után a bölcsőket le kell rombolni (egy sem maradhat, mert ezek pótbölcsők), és új anyát kap a család.
Ha a korábban említett feltételek megvannak, zárkázással nagyon sok mézet lehet termelni, mégsem javasolható a kevés gyakorlattal rendelkező méhésznél, mert előre nem látható események következhetnek be, amelyekre való reagálás sok tapasztalatot igényel.
Nem javasolható a zárkázás az állomány teljes egészénél sem, éppen az előző bekezdésben említett, előre nem látható események miatt. Célszerű az állomány 15-20 százalékában az anya petézését korlátozás nélkül meghagyni, például a visszafogadási veszteségek pótlása és a legyengült családok erősítése miatt.
A fészekbe egymás mellé helyezett néhány műlépnek is van bizonyos anyakorlátozó hatása, azonban ez kis mértékű és rövid ideig tartó, hiszen erős családot és jó anyát feltételezve, a műlépek kiépítése és bepetézése néhány nap alatt megtörténik.
A sorozat korábban megjelent részei:
