0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 17.

Szent György-hegyi dolce vita

Ha Kisapátiból a meredek úton felkaptatunk a Szent György-hegy tetejére a Balatoni Mediterrán Botanikus Kertbe, jutalmul pazar panoráma tárul a szemünk elé.

Az olajfák, gránátalmafák, levendulák, kaktuszok és ciprusok között úgy érezzük magunkat, mintha Toscanába értünk volna. dolce vita

Éppen ez volt a célja a kert tulajdonosának, Bicskei Sándornak: ha kilép a házból, úgy érezze magát, mint a tengerparti nyaralások alkalmával, ugyanaz a miliő fogadja, egyfajta dolce vita életérzés megteremtésére vágyott a Balaton mellett. Ezt a hatást pedig a kert kialakításával, a növényekkel és a Balaton látványával éri el.

Az ide vezető út viszont nem volt egyenes, mint mondja, korábban egyáltalán nem volt az élete része a kertészkedés, hiszen évekig Budapest belvárosában élt.

Amikor elvágyódott onnét, a Balaton mellett keresett hétvégi házat, végül megtalálta a Szent György-hegy tetején ezt a telket, és úgy érezte, ez az, amit keresett.

Annak ellenére, hogy a telek elhanyagolt, gondozatlan volt, tele elvadult szőlővel, bokrokkal, öreg gyümölcsfákkal. Két évig tartott a rendbetétele, ami komoly földmunkákat is igényelt, majd elkezdődött a kert kialakítása. Ezzel együtt folyamatosan mélyült el a kertészeti ismeretekben és kutatott egzotikus növények után. Mindegyikből a télálló változatokat kereste, amelyek nagy valószínűséggel hosszú távon is otthonra lelnek a Balaton-felvidéken. 

A mediterrán és egyéb egzotikus fajok ültetését az éppen zajló éghajlatváltozásra, illetve a Szent György-hegy és a Balaton-felvidék mikroklímájára alapozta. 

– Az elhelyezkedésünknek köszönhetjük, hogy ennek a helynek szubmediterrán mikroklímája van. Déli tájolású a telek és 200 méter magasan fekszik.

Nálunk a fagy nem abban a formában és nem olyan hőmérsékleti tartományban jelenik meg, mint az ország más részein

. A domborzati viszonyok, a tóhoz való közelség, a tanúhegyek jelenléte csökkenti a szélsőséges hőmérsékleti ingadozásokat. Eddig mínusz 6 és 7 °C volt a legalacsonyabb hőmérséklet nálunk, jellemzi az adottságokat a tulajdonos.

A kertet 2018-ban kezdték kialakítani. Addigra a hely teljesen beszippantotta tulajdonosát, és Budapestről végleg a hegy tetejére költözött a család. Mára bizonyossá vált, hogy az elképzelése helytálló volt, a mediterrán országokból származó növények jól viselik az itteni klímát.

– A kert 60%-ban örökzöld növényekből áll. Jellemzően koros növények, ami azt jelenti, hogy 15-20-25 éves példányokat ültettünk el. Az első két-három év az akklimatizációs időszak, a gyökérzóna, a gyökérzet kialakulása, ekkor természetesen jobban oda kell figyelni a védelemre és a locsolásra. 

Minden növény egész évben a kertben növekszik, nem teleltetik egyiket sem. Természetesen voltak veszteségek, ahogyan ez minden kertben lenni szokott, de a betelepített növények legnagyobb része akklimatizálódott.

Amint átlépjük a botanikus kert kapuját, egy levendulaültetvény fogad bennünket. Körülötte virágzó ágyásokat alakítottak ki, amelyekben színes évelők és egynyáriak váltják egymást, tavasszal pedig rengeteg hagymás biztosítja a színkavalkádot. A sziklakertben hatalmas fügekaktusz, sokféle jukka, agávé és pozsgás található, amelyek szintén jól átvészelik itt a telet. Ezek a növények jellemzően Mexikóból, hegyvidéki területekről érkeznek vagy éppen a sivatagból, ahol nem ritka éjszakánként a mínusz 10 °C.

A kert különböző pontjain kínai kenderpálmák magasodnak, és a gránátalmafán is érnek a gyümölcsök.

A fügefák egy egész kertrészt foglalnak el és ontják a gyümölcsöt szinte végig a nyáron.

A kert egyik különlegessége az olívaliget, amely közel harminc, 30-40 éves termő fából áll, de él itt egy 150 éves matuzsálemi példány is. A növények Spanyolországból érkeztek, két év előkészítés után utazhattak a Balaton mellé.

– Tavaly már értékelhető mennyiséget tudtunk szüretelni róluk, amelyből pácolt olajbogyót készítettünk és nagy örömünkre felszolgálhattunk az étteremben, mutatja a fákon zöldellő bogyókat, amelyek nemsokára beérnek.

A kert közepén alakították ki a Taberna Infinito nevű éttermet, amelynek teraszáról természetesen mediterrán ihletésű fogások mellett gyönyörködhetnek a látványban a vendégek.

A kertet sokáig maguk gyönyörűségére építgették a tulajdonosok, tavaly viszont úgy döntöttek, hogy megnyitják a növényszerető közönség számára is, és körbevezetik az érdeklődőket. A kertben jelenleg 700 növény található, és számuk folyamatosan gyarapszik, Sándor állandóan újabb fajták után kutat, amelyek majd meg tudnak élni itt a hegy tetején.

Azt mondja, hogy a hely teljesen elvarázsolta és már hat éve alakítják egymást: ő megzabolázta a helyet, a kert pedig naponta tanítja őt türelemre, elfogadásra, kitartásra.
Forrás: Kertbarát Magazin

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: