A téli álom koronázatlan királya hazánkban a pele: akár hét hónapra is álomra hajtják a fejüket. Innen eredeztethető a hétalvó kifejezésünk, ami valószínűleg a kisemlősök német nevének, a Siebenschläfer-nek a fordítása.
Bármilyen furcsa, a medve, amit mi igazi téli szundibajnoknak tartunk, nincs is az első tízben. A tízes toplista: mogyorós pele, keleti sün, denevérek, mókus, ürgék, hüllők és kétéltűek, valamint a sarlósfecske.
A téli álom egyébként nem álom és nem is mindig télen fordul elő. Valójában ez egy csökkent anyagcseréjű és aktivitású periódus, amelynek az energiafelhasználás optimalizálása a célja. Az adaptív hipotermia állapota a mérsékelt, és a hideg égövön rovaroknál, kétéltűeknél, hüllőknél és emlősöknél fordul elő, illetve ide sorolják a sarlósfecske éhségalvásnak nevezett hibernációját is.
A sarlósfecske ugyanis rossz idő esetén az időjárási frontokat elkerülve fészkelőhelyétől nagy távolságra, akár több száz km-re elrepül, ilyenkor a fészekben lévő fiókák testhőmérséklete csökken, életfunkcióik lelassulnak, így egy-két hétig is képesek élelem nélkül is életben maradni.

forrás: Wikimedia Commons
Torpor és hibernáció
A testhőmérséklet-csökkenésnek két fajtája van, a torpor és a hibernáció. Az állatok fajtól függően egyiket vagy a másikat alkalmazzák.
A torporban az állat csökkent testhőmérsékletű (hipotermiás) állapotba kerül, amit inaktivitás kísér. Ez általában rövid időszakra (például éjszakára) bekövetkező állapot.
A hibernáció, vagyis az „igazi” téli álom a torpor tartós és mély állapota, amelynek kezdetét és végét belső jelek szabályozzák a külső évszakváltozás jelzéseivel összhangban.