A Hegymagasi Piactér létrehozása egy régóta dédelgetett gondolat volt. Gyakorlatilag a 2012-ben Hegymagason megtartott bionap szülte az ötletet, melyet aztán a létesítmény vezetőjének, Tóth Györgynek az édesapja, Tóth Dezső és a Közép-dunántúli Biokultúra Egyesület együttesen megvalósított.

– Egész napos program volt a területünkön, melyen biominősítéssel rendelkező termelők kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, termékeik értékesítésére. A látogatók bepillanthattak gazdaságunk mindennapjaiba, párhuzamosan pedig szakmai előadások színesítették a programot, amihez Hegymagas önkormányzata biztosította a művelődési házat.
– fogalmazott Tóth György.
Egy piac létrehozása nem épp az egyszerű feladatok közé tartozik. Az árusok túlnyomó része jellemzően azokra a piacokra jár szívesebben, melyek már működő, bejáratott helyek. Amitől Tóthéknak könnyebb volt az indulás, hogy a Badacsonytördemicen működő Lábdi Piac helyet keresett az árusainak a környéken, mert az önkormányzat részéről nem volt tovább biztosított az értékesítésük, piacuk helyszíne.
Az onnan érkező hét árussal és további két, Tóthék által hívott termelővel és a saját portékáinkkal indították el saját piacukat. Az első piaci nap egybeesett a Szent György-hegy hajnalig elnevezésű helyi programmal, így szép számmal akadtak látogatók, az indulás sikeresnek bizonyult. A Hegymagasi Piactér egész évben várja a látogatókat és az árusokat, ha fúj, ha esik. A vásárlók szombatonként tudják beszerezni a különleges gondossággal készített termékeket. – A piac területén működtetünk egy kis üzletet Marhajó Falatok elnevezéssel, ami minden nap nyitva van. Itt rendelésre húsok, állandó kínálatban húskészítmények, helyi borok, sajtok kaphatók, és ínycsiklandó falatokkal tölthetik meg magukat a vendégek, ha megéheznek, megszomjaznak. Kivételes kilátás nyílik a Szigligeti várra, a szomszédos területen gazdaságunk állatai legelésznek. Szezontól függően 12-40 stand kínál különböző portékákat. A piaci kínálatban megtalálható minden olyan termék, amik elengedhetetlenek a mindennapi háztatásokhoz: méz, savanyúság, szörpök, lekvárok, zöldség-gyümölcs, pékáru, bor, must, füstölt kolbász, sonka. Különlegesek a homoktövis-készítmények és a fermentált savanyúságok, illetve a chilipaprikák variációi. Ez utóbbira egy „fesztivált” is szerveztünk színes programokkal, idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre. Vannak kézműves termékek, és virágot, palántát is lehet kapni idényszerűen.

Öröm, hogy kialakulóban van egyfajta tudatos vásárlási szokás, ahol szempont a minőség és az, hogy a vásárlók megismerjék a termék eredetét, készítőjét. Az igényes kistermelői élelmiszerek egy olyan hozzáadott értékkel bírnak, ami nincs meg a tömeggyártásban készült termékekben. A készítő szívét-lelkét beleteszi, hogy a legjobbat adja ki kezei közül, mindennek története van: mesél a portékáról, a készítésről, ami olyan kapcsolatot alakít árus és vevő között, ami a polcról levett termékkel szemben soha nem történik meg – fogalmaz Tóth György. Az árusok Hegymagas, Szigliget, Tapolca, Nemesvita, Várvölgy, Sümeg, Bodorfa, Balatongyörök, Ajka és környékéről, a piactól jellemzően negyven kilométeres sugarú körön belülről érkeznek, de ha külön programmal is készülnek a szervezők, távolabbról is jönnek árusok. Van egy árusító mag, akikkel közös a jövőkép, és tudják, hogy a folyamatosságban rejlik a stabilitás. Családias a légkör, de azért itt is cserélődnek az árusok.