Emellett főleg hagymás fajok találhatók még a kertben, melyek nem zavarják egymást a sásliliomokkal, hiszen amikor utóbbiak elkezdenek növekedni, a hagymások már elvirágoznak és visszahúzódnak. Hóvirág, krókusz, nárcisz, jácint, tulipán, kankalin, gyöngyike, tatárvirág, varjúháj, harangláb, harangvirág, tátika, írisz, fás és lágy szárú bazsarózsa, ligetszépe, havasszépe, krizantém, kokárdavirág, kakukkmák, nefelejcs, török szegfű, sárgaviola, őszirózsa, valamint rózsák, néhány gyümölcsfa és körülbelül ötvenfajta leander is díszíti a kertet.
A kerti munkából egy hétvégére sem fogyok ki. A sásliliom legelterjedtebb, narancssárga virágú alapfaját sokan ismerik, sok kertben és köztereken is megtalálható, de azt már kevesen tudják, hogy százezer regisztrált hibridje létezik a legváltozatosabb színekkel, mintázattal, virágformával. A sásliliom-rajongók száma is egyre növekszik, köszönhetően a témához kapcsolódó Facebook-csoportoknak, ahol információkat, tanácsokat kaphatnak a növényről. A rajongók általában néhány fajtával rendelkeznek, vagy csak gyönyörködnek ebben a növényben.
– említette Kovács Mónika.
Strapabíró növény a sásliliom
Vannak visszahúzódó, félörökzöld és örökzöld hibridek. A visszahúzódó fajták levélzete teljesen eltűnik télre, majd tavasszal kihajt, a félörökzöldek levelei részben láthatók, az örökzöldek pedig télen is megtartják a lombjukat. Magasság szempontjából is változatosak, a 30 cm-es törpétől a 150 cm magas fajtákig minden méretben léteznek. Fűszerű, sásszerű levelei vannak, a virágszáron sok bimbó fejlődik, minden virág csak egy napig él, ám egy száron 20-30 bimbó is lehet, ezért egy hónapig is eltarthat egy tő virágzása.
A koraiak már május végén nyílnak, a fővirágzásúak júniusban és júliusban bontanak szirmot, a későiek pedig augusztusban, ezért ültethetők úgy, hogy május végétől a fagyokig mindig virágozzon valamelyik sásliliom.
A fajták csoportosíthatók még formák szerint is.
A virágot alapból hat szirom alkotja, amelyek lehetnek fodrosak, csipkések, fogazottak, ezek az ezredforduló utáni nemesítésekre jellemzőek. A színek is nagyon változatosak, a kék és lila árnyalatok, valamint a romantikus rózsaszínek is egyre népszerűbbek. A Hemerocallis ’Smiling Cobra’ és a ’Midnight at Tiffany’s’ a legújabbak közül valók. A szokatlan kinézetükkel hódító ún. unusual form változatok is egyre népszerűbbek, ilyenek a például a pókvirágúak, amiknek akár 25 centinél is nagyobb a virágjuk.

A sásliliom szereti az üde, humuszos, tápanyagdús talajt, ám a kedvezőtlenebb adottságú helyeken is probléma nélkül megél, mivel tág tűrésű faj. Kovács Mónika kertjének talajadottságai is messze vannak az ideálistól, kemény, agyagos a földje. Időnként lazítja, illetve komposzttal javítja, és nyáron némi plusz tápoldatot és tápanyag-utánpótlást is kap a gyűjtemény.