Az indiai imafüzérfa az imafüzérfafélék családjának (Meliaceae) tagja; hazája Ázsia és Ausztrália trópusi és szubtrópusi területein fekszik, Indiától Nepálon, Bhutánon, Közép- és Dél-Kínán át a Keleti-Himalája vidékéig, Sri Lanka, Thaiföld, Laosz, Vietnam, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Új-Guinea területein át Ausztrália keleti partvidékéig húzódik. Számos néven ismerik, így például miatyánkcserje, kínai bodza, India büszkesége, perzsa vagy indiai orgona, texasi esernyőfa, szíriai rózsafüzérfa, japán rózsafüzérfa, ausztrál fehér cédrus, de sok helyen gyöngyfa néven is említik.
A fát már a 16. század óta telepítik, ma szerte a világon széles körben elterjedt.
Ázsia vidékein, főként Malajziában, Sri Lankán vagy Iránban a templomokban gyakran fűznek olvasót a napon megszárított, majd megcsiszolt, kemény magjaiból. Eredeti hazájában fontos gyógynövényként is alkalmazzák, például láz- és fájdalomcsillapító, vagy fertőzésgátló, gyulladáscsökkentő hatása miatt, de helyenként fogtisztításra, sőt természetes rovarölő szerként is használják.
Középmagas termetű, nálunk többnyire 10-15 méter magasra növő lombhullató fa, néha terebélyes bokor. Trópusi viszonyok között 20 méteresre vagy még magasabbra is nőhet. Koronája széles-terebélyes, szétterülő, sötétszürkés, barnás kérge idősebb korában hosszában repedezett. Zöldes vagy vöröses fiatal hajtásai kopaszok.
Tetszetős lombozatát szórt állású, nagy, kétszeresen, ritkán háromszorosan páratlanul szárnyasan összetett levelek alkotják. A levelek hosszúsága 25-35 cm, az enyhe szubtrópusi területeken viszont elérhetik a 80 cm-es méretet is.
A hideg telű élőhelyeken, így hazánkban is, lombhullását szép sárga lombszíneződés előzi meg.