A rozmaring a középkorban vált a szerelem szimbólumává és az esküvők elmaradhatatlan szereplőjévé. Abban hittek, hogy ha egy ifjú virágzó rozmaringággal érint meg egy lányt, akkor a fiatalok szerelembe esnek egymás iránt.

A kis meténget boszorkányibolyának, illetve a varázslók ibolyájának is hívták, ez megkérdőjelezhetetlenül azt sugallja, hogy ősidők óta mágikus növénynek tekintették. A kis propellerekre emlékeztető virágainak varázserőt tulajdonítottak, szerencsét hozott a ház lakóinak és szerelmi bájitalt is késztettek belőle. A franciák a barátság szimbólumának tartották, és az örök barátság jeleként csokorba kötve ajándékozták egymásnak. Az angolszászok védő talizmánként használták a gonosz lelkek távoltartása végett. Ukrajnában az ifjú pár az esküvőn meténgből font koszorút visel, vagyis a hűségesen kitartó szerelem szimbólumát.

Keresgélés

Az aranyvesszőt elveszett tárgyak keresésére használták, még pedig oly módon, hogy függőlegesen tartva állítólag abba az irányba hajlott el, amerre az elveszett tárgy, vagy az elásott kincs található volt.

Az észak-amerikai gyarmatosítók a varázsmogyoró vesszőit használták arra, hogy megtalálják a kútásásra alkalmas helyet.

Találkozás különleges lényekkel

A legenda szerint Szent Péter a földre ejtette egyszer a mennyország kulcsait, melyek nyomban gyökeret eresztettek, és így született a kankalin, aminek virágzata kulcscsomóra emlékeztet. Más megfigyelések szerint vonzza a fülemüléket és akár tündéreket is lelhetünk a közelükben.

Ezért biztonságosabb volt állatokra bízni ezt a feladatot. Amulettekben is használták szerencsevonzóként illetve, hogy a gonoszt és a betegségeket távol tartsa. Gyökere a középkorban az arannyal volt egyenértékű, mert azt tartották róla, hogy akinek a birtokában van, gazdag lesz, és hatalmas, valamint magához vonzza a szerencsét és a szerelmet – innen a másik neve: szerencsegyökér. Sokáig azt feltételezték, hogy az a szivacs, amit Jézusnak kínáltak a keresztre feszítésekor mandragórával volt átitatva, ami nyugtató és fájdalomcsillapító hatása révén enyhíthette a szenvedéseit. Ördöggyertyának is nevezték, mert egy időben elterjedt, hogy a gyökér világít a sötétben.

Minden növénynek megvan a maga varázsereje, de ma már inkább gyógyhatásnak nevezzük. És azokra bizonyítékaink is vannak. De azért az is jó, hogy vannak emlékeink a régi korok emberének gondolkodásáról, hitvilágáról, világlátásáról.