A nagyüzemi termelésben szóba sem kerül egy aránylag régi, átlagos termelést produkáló fajta, és a háztájiban is sokszor az újabbakat akarják inkább tartani. Pedig sokszor igaz a nyúltartásban is, hogy „járt utat a járatlanért el ne hagyj”. A régi fajták már bizonyítottak, és nem véletlen, hogy még léteznek.

Szerencsére az újzélandi vörösnek vannak rajongói, akik úgy vélik, megéri foglalkozni velük. Így gondolja ezt Árvai Dóra is, aki az újzélandi vörös mellett tette le a voksát.

Dóra Gyöngyöshalászon élő fiatal tenyésztő, a családjától hozta a nyúltartás szeretetét. A ház körül kiskora óta tartottak nyulat, szerették a nyúlhúst és sokféleképp került az asztalra. A nyulak a „háztáji vegyes” fajtába tartoztak, vagyis nem mindenféle keverék, sokszínű állomány volt a portán. Dóra velük foglalkozva sajátította el az alapokat. Majd később komolyabban érdeklődni kezdett a tenyésztés iránt, könyveket szerzett be, illetve a közösségi médiában is sok információt gyűjtött. Így került a látókörébe az újzélandi vörös, amely megragadta szépségével.

Az is fontos volt, hogy nyugodt természetű, nemcsak termelésre, de házikedvencnek is alkalmas, nem kényes, egészséges fajta. Így aztán öt éve újzélandi vöröst kezdett el tartani, ettől kezdve már csak ez a fajta van a portán.

Kizárólag tetovált, törzskönyvezett állatokban gondolkodott, ami hazai beszerzésnél nem kis kihívásnak bizonyult. Végül két nőstény került hozzájuk, aztán némi nehézség árán lett egy bak is.