A lovak társas lények: szociális szükségletek és tartási gyakorlatok

Vannak esetek – főként otthoni tartásnál – amikor a tulajdonosok különböző okokból kifolyólag nem engedhetik meg, hogy egyszerre kettő vagy több lovuk legyen. Abban az esetben, ha nem tud megvalósulni, hogy ló lóval éljen együtt, mely fajok lehetnek ideális társak?
Azok, amelyek elég nagyon ahhoz, hogy már észrevegye őket a ló – például egy nyúl nem a legjobb választás. A humort félretéve, a kisméretű pónik, továbbá a legelőn tartott állatok – juh, kecske, szarvasmarha – mind alkalmasak erre a célra.

Hozzáteszem, egy sérült, már nem lovagolható, menhelyen élő vagy egyenesen vágóhídra küldött lónak is lehet ily módon esélyt adni a szebb jövőre, nem kell feltétlenül vásárlásban gondolkodni.

Lehetőség szerint mén vagy kanca mellé nőivarú egyedet válasszunk, mivel velük könnyebben megbarátkoznak. Amire érdemes odafigyelni az elején, azok az eltérő viselkedési szokások. Egy kedves történet jutott ennek kapcsán eszembe, ami igaz, hogy egy szamár és egy láma között esett meg, de úgy hiszem elég szemléletes. Egy helyre volt lerakva a takarmányuk, viszont mindketten meglehetősen dominánsak voltak és azt szerették volna, hogy a másik elmenjen onnan. Először a szamár állt be úgynevezett „imponáló pózba” – kihúzta magát, megfeszítette az izmait, hátrahúzta a fülét – amit a láma egyáltalán nem értett. Hasonló indíttatásból kétszer leköpte a karámtársát. Egyikük sem tudott mit kezdeni a másik magatartásával. Végül valószínűleg kialakult bennük egyfajta tisztelet a másik iránt – mivel nem menekült el a fenyegetés ellenére egyikőjük sem – és onnantól kezdve sokszor együtt ettek.

Előfordulhat, hogy egy ló elkezdi másolni a más fajba tartozó társa viselkedését?
Kevésbé gyakori, de van rá precedens. Szlovéniában például találkoztam olyannal, hogy egy tarka lovat egy marhacsordával együtt legeltettek, majd amikor elérkezett a fekvő-kérődző idő, akkor ő is leheveredett és hasonló mozgást végzett a szájával, mint a tehenek. Valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy ez miért jó, de olyan erős volt benne a csoporthoz-tartozás érzése – főleg, hogy a méret- és létszámbeli adottságok miatt erősen hasonlított a felállás egy méneshez –, hogy leutánozta a többieket. Maga az, hogy szarvasmarhákat összeengednek lovakkal aránylag sűrűn előfordul. Ezáltal jobb a terület kihasználtsága és mivel másfajta füvet esznek, semmiben nem okoznak hátrányt egymásnak.

A témához fűződő ismert történet, hogy Kincsem, a verhetetlen magyar telivér versenyeken nem állt oda a rajthoz egészen addig, amíg nem volt ott a kedvenc macskája, Csalogány. Van az anekdotának valóságalapja vagy csak történelmi szóbeszéd?
Ez olyannyira igaz, hogy amikor egyszer Bolognában elveszett a cica, mindenki őt kereste. Kincsem a pályafutása során sokat utazott, kevés állandó pont volt a mindennapjaiban. Csalogány ilyen társ volt neki, nagyon szerette. Nem ritka, hogy macska és ló között jó kapcsolat alakuljon ki, ami azért kiváltképp különleges mert érdekektől mentes. Előbbi puha, utóbbinak kellemesen meleg a lehelete, pozitív érzéseket váltanak ki egymásból, de ennyi. Aztán persze előfordul, hogy a ló túl kíváncsi és a farkánál fogva megemeli a macskát, aki ennek érthető okokból kevésbé örül.

Mire érdemes odafigyelni, ha pónit vagy kislovat választunk a lovunk mellé?
A kis méretüket sokszor agresszióval próbálják kompenzálni.

Provokálják a lovat, akinél viszont kérdéses, hol húzódik a tűréshatár és mikor jön el az a pont, amikor visszavág. Az első összeengedésnél emiatt érdemes a közelben maradni, mivel a pónit komoly bántódás érheti. Tapasztalataim szerint hamar le szokták ezt játszatni egymás között, sőt van, hogy a ló egyáltalán nem veszi komolyan a szituációt és egyszerűen arrább megy.

A másik, amire felhívnám a figyelmet, hogy kanca mellé semmiképpen nem való csődör póni/kisló. Valószínűtlennek tűnik, de nekem elhihetitek, ha nagyon akarják, megoldják az együttlétet. Ezektől függetlenül hosszú távon – az egymásra utaltság miatt – mély, bizalmi kapcsolat szövődhet közöttük.

A lovasok hajlamosak azzal nyugtatni magukat, hogy ha elég sűrűn járnak ki az istállóba, akkor a lovuk nem lesz magányos. Ez mennyire helyálló megállapítás részükről?
Sajnos ez egy szép, de torz gondolat. Nem léphet az ember ilyen szerepbe: kialakulhat kötődés közte és a ló között – ami inkább a kutya-gazda viszonyra hasonlít – de az egyáltalán nem váltja ki a társas kapcsolatok hiányát.Vannak természetesen kivételek, amikor nagyon mély ragaszkodás jön létre, de ez ritka. Mondhatni egy vagy maximum két nagy Ő van általában egy ló életében. Ami a párhuzamot illeti, mindkét állat azért hűséges, mert vezérnek tekinti a gazdáját és valamit elvár tőle. Az eb a zsákmányt (élelmet) a ló pedig a biztonságot, állandóságot, ezért a kutya-ember kapcsolat szorosabb szokott lenni.

Mindkettő esetében igaz, hogy kevésbé döntés-orientáltak és szeretik, ha van kit követniük, van, aki megmondja, mit csináljanak. Ez egészen addig működik, amíg pozitív élmények érik őket; amint valami rossz történik, máris csökken a bizalmuk.

Ez okozhatja azt a frusztrációt is, amikor a ló mellől elvisszük a társát egy edzés idejére?
Igen. Ily módon például jól megfigyelhető, melyikük a dominánsabb. Ő nem érzi tehetetlennek, elveszettnek magát a másik nélkül, arra az egy-két órára teljesen jól elvan egyedül. Az én lovam is ilyen, ellenben akivel együtt van például képes céltalanul álldogálni a karám közepén, majd amikor látja, hogy a másik eszik, neki is eszébe jut. Ez nem összetévesztendő a kényszerrel, inkább egy felkínált lehetőség. Hasonló elven működik, amikor egy ugróedzésen lerakunk egy rudat, amelyiken az egyik ló nem mer átmenni és beállítunk elé egy olyat, aki már teljesítette a feladatot. Amint látja a szorongó-visszatartó, hogy nem esett baja, ő is utána fogja csinálni.