A doktornő PhD fokozatának megszerzésekor vizsgamunkáját a galoppsportban érintett lovak teljesítményének sportelméleti megközelítéséből írta, majd csatlakozott a szegmens hazai fellegvárának számító Alagi Lóversenypálya és Tréningközpont csapatához. Feltett szándéka volt sporttudományi szemléletet vinni a mindennapi munkába és szakértőként támogatni a képzés alatt álló lovak fejlődését.
Amikor bekerült a lóversenyzés világába, szembesülnie kellett azzal, hogy előzetes várakozásival ellentétben, nem ő tanította a szektorban dolgozó embereket, hanem szinte fordítva történt. Ennek oka, hogy az angol telivér kívül esik minden alapvetésen. Amíg a zsokékat, hajtókat, sőt még az ügetőket is fel lehet készíteni hasonló metodika alapján, könyvekből úgy, hogy az élettan visszaigazolást kapjon a valóságban, addig a telivér sokszor ellentmond minden elméletnek. Egyes esetekben rá lehet jönni a disszonancia okára, a háttérre, ami alátámasztja a jelenséget, egyszer nem: ezek azok a nyitott kérdések, amelyekre Dr. Nyerges-Bohák Zsófia sportorvosként egyszer választ szeretne kapni.

Egy ló sikeres felkészülésének meghatározó faktorai
Alapvetően három tényező együttállása alkotja egy ló sikeres felkészülésének nyitját. Az első a tény, miszerint az edzés művészet: szükség van hozzá a tréner részéről egy megmagyarázhatatlan, ösztönös érzékre, ami pont az előbb említett esetekben felül tud írni minden szabályt. Kell hozzá emellett hosszú távú tapasztalat, illetve sporttudományi háttértudás.
Látható, hogy egy rendkívül összetett, sok-sok apró részletből álló jelenségről van szó, amely nagy egésznek a tetejére jön még rá az, hogy ez egy iparág. Olyan gazdasági tényezők befolyásolják, amik miután nagy nehezen kitalálták, hogy mi lenne ideális az adott lónak, gátat vethetnek – financiális okokra hivatkozva – a terv megvalósításának.
Például megállapítják, hogy az lenne a legjobb, ha az állat fél órát bemelegítene a munka előtt: ebben a plusz időben is lovas ül a hátán, akinek van egy munkabére. Felvetődhet, hogy amit a bemelegítés okoz a lóban, valóban méterekre váltható előnyt jelent-e a versenyen. Amennyiben nem, vagyis – a tulajdonos szemszögéből fölöslegesen fizették az embert –, akkor mondhat az állatorvos bármit: nem rentábilis az eljárás, nem csinálják tovább. Ezeket egy edzőnek muszáj mind fejben tartania.
Tervezés a lelke mindennek
Fontos, hogy egy lónak legyen egy hozzávetőlegesen állandó edzésterve, már csak azért is, mert a versenylovak túlnyomó része Alagon készül a futamaira, következésképpen egyazon pályákat használják. Nem lehet azt megtenni, hogy ahány ló van bent, annyiféle módon közlekednek vagy előzgetik egymást, mert veszélyes.

Erre hivatkozva kihirdették, hogy a szerda és a szombat – istállóra válogatja – pihenő nap vagy lassú nap. Hétfőn és csütörtökön tartanak mindig lassú munkát, azaz nem specifikus, alapozó, egyiramú vagy minimálisan gyorsuló állóképességi tréningeket. A sebesség attól függ, hogy hol tart a ló, ki képzi, de átlagban a vágta 18-20 km/h és 40 km/h közötti intervallumba esik.
A kedd és a péntek a gyors napok, amikor a cél érdekében végzett specifikus, magas intenzitású terhelésnek vannak kitéve az állatok. Ez lassú munkával kezdődik, utána jön 800-2000 méter – attól függően hová készülnek – valóban gyors – akár 70 km/h -ás – szakasz. Ezen felül vagy ennek részeként van még egy elem, a spiccer, amikor az utolsó 200-400 méteren a ló kifuthatja teljesítőképessége felső határát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tényleges maximumot csak versenyen szoktak kérni az állatoktól, hiszen nem tesz jót nekik sem fejben, sem izomzatilag.
Természetesen nem dolgoznak minden nap, ez csak egyfajta segítség, iránymutatás a helyszín részéről a kiegyensúlyozott egymás mellett élés céljából.
Túlkompenzáció: a fejlődés kulcsa
Edzés közben nem történik más, minthogy megpróbálják feszegetni a ló határait. A kiindulópont az, hogy amikor a ló megkezdi a felkészülést, már akkor is van egy alap teljesítőképessége. A tréning végére felborul a belső egyensúlya, elfárad, másként fogalmazva megtapasztal egy úgynevezett leamortizálódott állapotot, pozitív stresszt. Ez a szervezetének kihívás, negatív élmény. Aggódni kezd, hiszen menekülő állat lévén azt éli meg, hogy mivel kimerült, sokkal nehezebben lenne képes elmenekülni egy esetleges ragadozótámadás elől. A fáradtságot egy helytelen jelenségként azonosítja, ezért amikor lehetősége nyílik pihenni, megpróbál úgy visszaépítkezni, hogy a következő alkalommal már többre legyen képes. Ezt túlkompenzációnak hívják.

A relaxáció nem kifejezetten jelent csak bokszban álldogálást, sokkal inkább azt, hogy kiemelt intenzitású feladatoknak nincsen kitéve. A regeneráció ebben az értelmezésben sokkal fontosabb. Mindig egy kicsivel magasabb színvonalra lesz képes ugyanaz a test, mint legutóbb. Amikor megtörtént az adaptáció, megint kiviszik, megint elfárad, tovább alkalmazkodik: ez az előkészítő időszak felépítésének lényege, így válik egyre erősebbé.
A másik véglet – túledzés – sem ideális, mivel akkor nincs ideje lezajlani a folyamatnak és hosszú távon visszásan sül el, egyre rosszabb lesz. Az, hogy milyen hosszú a pihenő fázis, egyedfüggő: valamelyiknél két nap, a másiknál egy hét. Emellett, az is befolyásolja, hogy milyen sűrűn van megkérve tőle.