Milyen gyakorlati szempontból lehet hasznos, ha a ménesben – például egy tenyészetben – ismerjük a vezér lovat?
Képzeljük magunk elé a szituációt, hogy egy tucat lovat reggel kihajtunk a több hektáros legelőre, majd onnan este vissza is kell vinni őket a kisebb karámba vagy az istállóba. Egy embernek napi szinten ez szinte lehetetlen küldetés. Ellenben, ha kimegyünk mindössze egy kötőfékkel és elkapjuk a vezér lovat – vagy ha hallgat, a nevére szimplán hívjuk –, majd elindulunk vele a kapu irányába, a többi követni fogja és rövidesen ott fognak állni mindannyian körülöttünk.

Mi a helyes eljárás, ha új ló érkezik egy olyan lovardába, ahol közös a legelő?
Ez függ a terület méretétől és az állomány létszámától is, de én nem ajánlom, hogy rögtön engedjék be azonnal pl. 8-10 másik közé. A lovak szerencsére nem olyanok, hogy addig üldözik azt, aki új, vagy nem szimpatikus ameddig tudják, hanem amint tisztes távolságra elhatárolódott tőlük, békén hagyják.

A lovardai ménesek egyébként általában elég speciálisak, mert amíg normál esetben egy felnőtt mén él együtt több kancával és a csikókkal, addig az ember- alkotta közegben kancák és heréltek vannak csak összeengedve.

Számít a szociális előélet?
Természetesen. Egy ló, amelyik élete nagy részét egyedül töltötte és nem tanulta meg értelmezni a társai jelrendszereit, jelentős hátrányból indul. A saját bőrén kell megtanulnia mit szabad és mit nem, a folyamat során pedig sokszor gazdagabb lesz egy-két harapás vagy rúgás nyommal. Előbb utóbb képes lesz értelmezni a figyelmeztetéseket és nem várja meg a vehemensebb reakciót.

Elfogadott tehát a lóval szemben alkalmazott testi fenyítés?
Jó a kérdés. Nem, vagyis nem olyan mértékben, mint ahogyan azt sokan a kifejezés hallatán gondolnák. Beszéltünk a határozottságról: nem elég az embernek csak gondolnia magáról, hogy az, hanem egyértelműen a ló értésére is kell adnia. A jó vezető nyugodt, türelmes és – esetünkben képletesen fogalmazva – sosem kiabál, ugyanakkor következetesen mindig világossá teszi, továbbá betartatja a szabályokat.

Lépjünk egyet hátra és vizsgáljuk meg mivel ’ érdemelheti ki’ egy ló azt, hogy bántsák. Engedetlenséggel vagy agresszióval. Addig sajnos kevesen jutnak el, hogy a problémák mélyére ássanak. Az egyik forrás az, hogy az ember fél, bizonytalan vagy maga is ideges valami miatt. Nem fog a ló egy ilyen személyt követni. Ilyenkor, ha egy magabiztosabb egyén próbálkozik ugyan azzal a lóval, teljesen más szokott lenni a reakció. A másik indikátor a túlzott dominancia, illetve a határfeszegetés lehet.

Nyilvánvalóan egyikre sem az a megoldás, hogy eltörjük a ló hátán a partvisnyelet, de ráhagyni sem szabad. Leszögezem, nem szól törvény Magyarországon arról, hogy lovat vagy bármilyen más állatot tartani kell. Amennyiben mégis vállalkozik rá valaki, akkor igenis vegye a fáradtságot, ismerje meg a társát és merjen erélyesebben odaszólni vagy használni a pálcát, ha a szükség megkívánja. Nyomatékosítom, ezt tényleg csak kifejezetten indokolt esetben és mértékben javaslom.

Egy ló tud különbséget tenni felnőtt és gyerek között?
Igen. Él bennük egy óvó mechanizmus a gyerekek, illetve a mentálisan vagy fizikálisan sérültek felé, mivel érzik, az illető gyengébb, védelemre szorul. Ezért is lehet őket nagyon sikeresen terápiára használni. Pontosan azért, mert csoportban élnek, megtanultak vigyázni a társaikra.

Az interjú a Pegazus – a lovasok lapja 2025. február XXI.évfolyam 2.számában jelent meg.