A kertekből jóformán már teljesen kiszorultak azok a hagyományos régi fajták, amelyek nem keresztezéssel jöttek létre, ezáltal magjaik örökítőanyaga elvileg évről évre változatlan, konstans maradt. Helyüket a hibridek vették át, amelyek jóval eredményesebben termeszthetők éppen amiatt, hogy két vagy több meghatározott szülő keresztezésével hozták létre úgy, hogy hordozza azok kedvező tulajdonságait.
Minden egyes hibrid fajta egy évekig, de gyakran évtizedekig tartó nemesítési folyamat eredménye. Ahhoz, hogy ezt az egyedi fajtát be lehessen azonosítani a későbbiekben, egy saját, bejegyzett nevet (egyedi azonosítót) kap, amit a Magyarországon forgalomba hozott vetőmagok csomagolásán is kötelezően fel kell tüntetni. Ez az a név, ami alapján újra és újra beszerezhetünk egy már jól bevált fajtát, miközben teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ugyanazt kapjuk majd.
Ezekről a tulajdonságokról a vetőmagtasakon szereplő fajtaleírás ad információt: tartalmaz az adott növénnyel, termésével és termesztésével kapcsolatos minden fontos jellemzőt és paramétert. Amikor ezeket a magokat vetjük el, akkor nem érhet minket meglepetés. Ha a példa kedvéért a fajta a „Vénusz F1” fantázianevet viseli, ami a leírása alapján egy csípős, vastag húsú, nagy méretű almapaprika, akkor az ezen a néven forgalmazott vetőmagokból fejlődő növények kivétel nélkül ilyen terméseket fognak hozni.
A magok visszafogásával azonban minden összekuszálódik. Ha például a „Vénusz F1” fajtáról leszedett paprikából nyerem ki a későbbi vetőmagokat, akkor az azokból fejlődő növényeken nagy valószínűséggel már nem a leírásnak megfelelő almapaprika fog teremni. Hiszen ő csak az egyik szülő volt, az apa pedig ismeretlen. Nem tudhatjuk, hogy melyik másik környékbeli paprikán kérhető számon a beporzása és megtermékenyítése, mely tulajdonságokat örökölte melyik szülőjétől, és így egy elkorcsosulási folyamat indul el. Hiába teszek meg mindent a gondozása érdekében, a második nemzedék már nagyon heterogén lesz, a kedvező tulajdonságok nagyrészt „elvesznek”.
Fontos a rezisztencia
A nemesítés során a legtöbb fajtát olyan képességekkel ruházzák fel, amivel szükség esetén ellenállnak számos gyakori, rájuk nézve akár végzetes megbetegedésnek is. Ez szintén a már említett kedvező tulajdonságok egyike, ami nagyon fontos szempont lehet a fajtaválasztáskor.
A példa kedvéért „Vénusz F1” is a következő tulajdonságokkal rendelkezik: ellenálló a dohánymozaik-, uborkamozaik-, bronzfoltosság vírussal és lisztharmattal szemben. Hiába jelennek meg a környezetében ezek a betegségek, nem tudnak kárt tenni benne, így jelentősen megnő a termésbiztonság. Továbbszaporításkor viszont a „Vénusz F1” leszármazottja a kedvező fajtatulajdonságaival együtt veszít ezen ellenálló képességeiből is.
Mindezeken felül visszafogáskor nemcsak a növényt szaporítjuk tovább – több-kevesebb sikerrel –, hanem vele együtt a kártevőit, kórokozóit is. Ehhez kapcsolódik az utolsó, de legfontosabb veszélyforrás, a növényvédelmi kockázat.
Ha ezek a tisztítási és fertőtlenítési folyamatok elmaradnak, teret engedünk a mag héjára rátapadó fertőzések elterjedésének, valamint a mag belsejében élő kórokozóknak.
A magok visszafogásához kiválasztott termésről ráadásul csak ránézésre állapítható meg, hogy az teljesen egészséges-e, így ebben sajnos soha nem lehetünk teljesen biztosak. Egy tüneteket nem mutató, de mégis fertőzött növény továbbszaporításával nemhogy útját álljuk a betegségeknek, hanem éppen ellenkezőleg, elősegítjük azok elterjedését, ezzel még a körülöttük fejlődő növények egészségét is kockáztatva.
A visszafogás mellett viszont szól egy érv is, az eddig felsorolt ellenérvekkel szemben. A bolti, fémzárolt vetőmagok beszerzése évről évre jelentős kiadás, a magfogással ezeket a költségeket akár meg is takaríthatjuk. Az már az egyéni ítélőképességen múlik, vajon megéri-e?
