Ebben az évben is keresik az ország kiemelkedő turisztikai és gasztronómiai szereplőit, akik hozzájárultak a magyar turizmus és étkezési kultúra fejlődéséhez, népszerűsítéséhez.
A SAKURA-díjat 2024-ben alapította a SVÉT és a TOYOTA SAKURA. A díj több egyszerű elismerésnél: a szervezők szándékai szerint egyben az együttműködés új, magasabb szintjét is képviseli, egyfajta közösségi platformot teremtve, ahol az elismerésben részesített vállalkozások, egyének, szervezetek még hatékonyabban tudják végezni értékteremtő és- átadó tevékenységeiket.

Az idei díjátadóra június 27-én, Nagykörű településen kerül sor.
A SAKURA-díj középpontjában a japán vendéglátás egyik alappillére, az omotenashi áll, ami a vendégek elvárásainak elébe menő, minden várakozást felülmúló, a legapróbb részletekig tudatos szolgáltatást jelenti. A díjban azok az éttermek, termelők és szállásadók részesülhetnek, akik tevékenységük során a leghitelesebben alkalmazzák az omotenashi elveit, és ezzel minden területen felülmúlhatatlan élményekben részesítik vendégeiket.

Fontos a hazai, sőt, helyben megtermelt alapanyagok minél nagyobb arányú alkalmazása. Ennek oka egyrészt a hazai gazdaság támogatása, másrészt a legjobb minőség, a garantált frissesség biztosítása miatt, de nem kevésbé fontos szempont az éttermi kiszolgálás ökológiai lábnyomának csökkentése is.