De az is előfordul, hogy a földművelőnek tavasszal arra kell törekedni, hogy a talajt valamilyen módon szárítsa. Ezt először fellazítással, majd hengerezéssel valósíthatja meg, így a talaj kissé préselődik, a finom pórusok kapcsolatrendszere átrendeződik, és a felszínre szállítja a talajban levő felesleges vizet, hogy elpárologjon.

Finom érzék kell hozzá

A gyakorlatban a talajműveléshez való finom érzék mutatja meg a földműves igazi mesterségbeli tudását. A gazdálkodónak sok esetben a bizonytalan és változó tulajdonságok, feltételek egész láncolatát kell felismerni, és a velük kapcsolatos teendőket megtervezni.

Figyelembe kell vennie a helyi talaj talajtechnológiai adottságát, a talajállapotot befolyásoló időjárást, valamint a talajmunkával járó nemkívánatos következményeket is (pl. a traktor nyomán túlzott tömörülések, kátyúsodások keletkeznek stb.).

A mai korszerű talajművelő gépek használata mellett talán meghaladottnak tűnik a finom érzékkel való talajművelés. Amikor a gazdálkodó a lófogat mögött a barázdákban gyalogolt, az ekét az ekeszarvnál fogva vezette, ténylegesen érezte, hogy a megmunkálás során miként viselkedik, milyen állapotba kerül a talaj. Kezével is tapintotta, vizsgálta és a lába alatt is érezte a művelés során a talaj állapotát a boronával, hengerrel, saraboló, lazító kultivátorral végzett munka után.

Manapság a gazdálkodó csak felül a traktorra, és olyan távol van a talajtól, amilyen nagyok az erő- és munkagépei, így a talaj közelebbi érzékelése mára megszűnt.

Régen a gazda mindig kivárta a megfelelő talajállapotot a munkavégzéshez. A mai gépi technikával néha kellő türelem nélkül, erőszakkal oldunk meg feladatokat. A „régi vágású” gazda azonban tavasszal és ősszel is akár naponta vagy két-három naponta kijár a földekre, hogy kitapasztalja a talajmunka optimális időpontját.