Az emberiség számára jelentős találmány volt az eke, amely alapvetően meghatározta a talajművelés fejlődését. Amit az eke a mezőgazdaságban a szántóföld művelése számára képvisel, azt csak akkor tudjuk teljességgel felmérni, ha visszatekintünk a talajművelés fejlődéstörténetére.
A talajművelés tehát eszköz arra is, hogy a talajban lévő levegő és víz mennyiségét szabályozhassuk, és olyan környezeti feltételeket teremtsünk, amivel a növény legkedvezőbb növekedését tudjuk elősegíteni.
Az ember fokozatosan ismerte fel, hogy a megélhetéséhez szükséges növényeket saját maga is termeszthetné a keresgélésük, gyűjtögetésük helyett. Ehhez meg kellett tisztítani a talajt az eredeti növényzettől, és valamilyen eszközzel meg kellett nyitni, hogy vetni lehessen bele.
Az eke megjelenése hatalmas változást hozott a talaj megművelésében: nemcsak barázdákat vájt a talajba, hanem mélyen fel is lazította, átfordította és keverte a művelt réteget. Az eke tette lehetővé, hogy a teljes termőréteget is kihasználjuk, hozzáférjünk a termékenységéhez és teljesítő képességéhez.
A szántás, a barázda mélysége a rendelkezésre álló vonóerőtől is függ. Ahol emberek húzták az ekét (Afrikában, Ázsiában néhol előfordul ma is), ott nem lehet mélyen a talajba hatolni. Tehenekkel, ökrökkel vagy lovakkal jobban meg lehetett művelni a talajt évszázadokon át.
A traktor, illetve a gépi hajtóerő elterjedése csaknem határtalan lehetőséget nyitott a nagyobb mélységű talajműveléshez, nemcsak a mélyszántáshoz, hanem a mélylazításhoz, illetve az altalaj-lazítók használatához is.
Átszellőztetés
A szántóföldön a szántáskor, vagy a kertben az ásáskor a fellazítás során a művelés célja az is, hogy átszellőztessük a talajt. Az eke és az ásó a művelt réteg legalsó részéből hozza fel a talajtömeget és megfordítva juttatja a felszínre.
A levegős talajt szántással, ásással érjük el, azután boronálással tartjuk fenn a laza szerkezetét. A fejlődő növények ápolásához pedig saraboló kultivátor, kapálóeke-munkagép használatával gondoskodhatunk a talaj lazításáról, átszellőzéséről.
Fotó: Pixabay
Vízpótlás és nedvesség- szabályozás
A kultúrnövényeknek nemcsak levegőre, hanem vízre is szükségük van, amit vagy csapadék szolgáltat, vagy öntözéssel biztosít- hatunk. A víz a talajba szivárog, a talaj többé-kevésbé telítődik, és szivacsként tárolja a vizet.
A talajérettség tárgyalása során már az is megállapítást nyert, hogy a morzsalékos talajszerkezettel adódnak a legelőnyösebb feltételek a növények növekedéséhez.
De a nagy méretű köztes üregeken, durva pórusokon keresztül tud a csapadék vagy az öntözővíz gyorsan a talajba szivárogni. A finom pórusokban felhalmozódó víz a pórusok, hajszál- csövek falához tapadva jut a gyökerekhez az alsó (a talajvízszinthez közeli) talajrétegekből.
A kapilláris rendszer pórusai segítségével emelkedő víz azonban nem teljes mértékig marad meg a gyökérzónában, illetve nem egészen hasznosul, mert egy része a felszínre jut és elpárolog. Csapadékos években ez a növénytermesztés számára igen előnyös lehet.
