Párás körülmények között jobb a minőség
A megoldás sokak szerint az öntözésben és az öntözött ültetvények telepítésében lehet. Az ilyen beruházás ugyanakkor költségigényes. Ha összevetjük az általunk vizsgált mogyorótermesztő helyek magassági adatait, illetve, hogy milyen távol helyezkednek el nagyobb vízfelülettől, igen hasonló adatokat kapunk.
A balatonboglári termesztőkörzet mindössze 0,5-5 kilométer távolságra van a Balaton vízfelületétől, a település tengerszint feletti magassága pedig 116 méter. Lengyeltóti hasonló magasságon, 129 méteren fekszik, a Balatontól pedig 13- 15 kilométerre van. A Pest megyei Érdhez tartozó Elvira-major kutatói telephely szintén hasonló, 111 méteres magasságon fekszik, a Dunától körülbelül 6,5 kilométer távolságra.
Ha ezeket az adatokat vizsgálnánk csupán, akkor igen hasonló eredményekre számíthatnánk, ugyanakkor fontos figyelembe venni a termesztőhelyen uralkodó szélirányt. Mindhárom területen északnyugatias szélirány a meghatározó, ami a két balatoni település esetében a tó felől fúj a termesztőhely felé és páradús levegővel látja el azt. Az érdi Elvira-major esetében azonban az ültetvények felől fúj a szél a Duna irányába, így a párás levegőt még messzebb sodorja.
Ezen összefüggések alapján megállapítható, hogy az Elvira-major termesztési körzete jóval szárazabb levegőjű, mint a két másik termesztőhely. Aszályos nyarakon a majorban a mogyorók a napégés és légszárazság tüneteit mutatják.
Az aszálymentesítő öntözések fontosak a mogyoróállomány stabil fejlődése érdekében. Ez az öntözés csak a hűvösebb hajnali órákban hasznosul. Az évek során termőfelületet is nevelünk, nemcsak a terméshozam a célunk. Ez a tény hangsúlyosabb az aszályos években.
Fajtavizsgálatok
A 2024-es mogyorótermés töréspróbáján a balatoni területekről származó termések szerepeltek jobban, nem volt köztük üres és valamennyi ehető volt. Az érdi területen sem volt üres termés, de nem mind volt ehető.
A következő vizsgálat csak a pontuszi fajtákat érintette. A termesztők körében kedvelt Római fajtát vettük alapul a külföldi fajták közül, a hazai szelektált klónfajták közül pedig a Római mogyoró K.1-et választottuk. Az összehasonlítás alapja a héj–magbél arány és a termés magtömege volt. A törés alapján a hazai klón mintáiban nem volt aszalódott és keseredett bél.
A magbél paramétereinek mérésében több fajtát is megvizsgáltunk. Az átlagolt eredmények alapján a makk tömege az Ennis fajtánál volt a legnagyobb, 3,98 gramm. A magbél tömegét tekintve viszont már nem az Ennis volt a legjobb, hanem a Római mogyoró K.1 1,74 grammos béltömeggel. Az Ennis fajtánál a makkhéj tömege 2,28 gramm, amivel a legnagyobb a mérési sorban, vagyis vastag héjú fajtának mutatkozik, de magbéltömege csak a második ebben a mérésben.
Megállapítható, hogy a hazai klónok használata még mindig jó választás a mogyorótermesztők számára. A magbélszázalék arányában mind a két vizsgált mogyoró jól szerepelt. A külföldi Római fajta bélaránya 53%, a hazai Római mogyoró K.1 pedig 51% volt. Kicsit lemaradva, de még elfogadható volt a Corabel 48%-kal. A 2024-es termésmérésben az Ennis fajta 43%-os bélarányt adott.
Dr. Szalayné Kalmár Klementina, Kiss Noémi
MATE, KERTI Gyümölcstermesztési Kutatóközpont, Érdi Kutatóállomás
