Mára ez az ágazat a gazdaság kiemelt stratégiai területévé vált, hiszen fontos élelmezésbiztonsági kérdés a folyton változó körülményeknek megfelelő fajták, hibridek nemesítése, termesztése. Különösen fontos tehát, hogy az elődök példáját fiatal kutatók kövessék. Erre pedig minden reményünk megvan. A közelmúltban rendezték Martonvásáron a 30. Növénynemesítési Tudományos Napokat, ahol átadták az Év Ifjú Nemesítője díjat, amit ezúttal dr. Balla Zoltán érdemelt ki. Az MMg Direkt adásában vele beszélgettünk.
Balla Zoltán elköteleződése a mezőgazdaság iránt nem hirtelen elhatározásból fakad. Gyermekkora óta az élete része, amennyire vissza tudja vezetni, a család legalább öt generáció óta gazdálkodik. Ötévesen egy MTZ-n ülve kaszált és rendsodrózott, és egy lovas kocsival járta a határt édesapjával. Nem volt kérdés tehát, hogy a családi gazdaságban fog dolgozni. Ennek megfelelően választott iskolákat is, Törökszentmiklóson, a Székács Elemér (micsoda véletlen!) szakközépiskolában érettségizett, majd mezőgazdasági technikumot végzett, ezt követően a Debreceni Agráregyetemen diplomázott.
Már egyetemi évei alatt a nemesítés érdekelte, BSc szakdolgozatában transzgénikus növényekkel foglalkozott Fári Miklós professzor vezetésével. Sorsa innentől kezdve megpecsételődött, egy életre elköteleződött a szántóföldi növénytermesztés mellett.
Mint kiderül a beszélgetésből, a dolgozat témája a dohány növény zöld színtestének módosítása volt laboratóriumi körülmények között. Olyan transzgénikus dohányt állítottak elő, amely a kloroplaszt transzformációja révén hialuronsavat termelt a levelében. Ez az ígéretesnek tűnő kutatás azonban a hazai transzgénekre vonatkozó szabályozások miatt leállt, annak ellenére, hogy kiküszöbölték a pollenkijutást. (Kloroplaszt-transzformálás során a bevitt DNS-szakasz nem random helyre, hanem specifikus helyre, homológ rekombinációval épül be. Így nem jöhet létre nem várt fenotípus az esetleges hibás helyre való beépülés miatt. A kloroplaszt nagy mennyiségben tud fehérjét termelni. A gén nem jut be a pollenbe, ezért csekély annak lehetősége, hogy növényről növényre nem kívánatosan terjedjen. Legegyszerűbb a kloroplaszt transzformálást génpuskával végezni. Az Egyesült Államokban a mai napig így állítanak elő laborkörülmények között fehérjéket.)
A mesterdiplomájában ezek után Nagy János professzor vezetésével már kukoricatermesztéssel foglalkozott, a látóképi kísérleti telepen olyan hibrideket kerestek, amelyeknek a legnagyobb a keményítőkihozatala, ezáltal kiválóan alkalmas lehet bioetanol-alapanyag termelésre. Később ebből írta doktori dolgozatát is. Ezek után következett a földimogyoró, ma leginkább ezzel a növénnyel kapcsolatban ismerik sokan Balla Zoltán nevét.
Elkezdett kutakodni, de mint kiderült, nagyon kevés a hazai szakirodalma, bár talált egy, az ’50-es években megjelent Bruder-féle jegyzetet a földimogyoró-termesztésről. Abból és más helyről származó információkból kiderült, hogy azokban az években Medgyesegyháza környékén már termesztették a növényt. Különös fintora a sorsnak, hogy azért szorult háttérbe, mert azokban a tervgazdálkodásos időkben az arra alkalmatlan területeken is a kevesebb kézi munkaerőt igénylő, jobban gépesíthető ipari növények termesztését erőltették. Így a ’60-as, ’70-es évekre gyakorlatilag megszűnt a termesztése.
– Azzal kezdtem a munkát, hogy elmentem a Medgyesegyháza környéki, főleg idősebb gazdákhoz, hogy emlékeznek-e még a földimogyoró-termesztésre. Szerencsémre akadt olyan is, akinek a kertjében még volt pár sor belőle. Három-négy gazdától kaptam magot, és a génbankban is találtam fajtaletéti mintákat. Ezzel a pár szem maggal a zsebemben elindultam Debrecenbe, és a bemutatókertben elvetettem két sor földimogyorót a lakótelep közepén, a Böszörményi úton. Ki is kelt, mindenki csodájára járt. A beérett állományt fölszedtük, a termést eltettük. Professzor úr következő tavaszon újra rákérdezett, így újra elvetettük. Ezután a már 5-6 kiló termésből szétválogattuk a két, három- és négyszemeseket, a nagy és az apró szeműeket, és a következő évben külön vetettük el őket, amiben tehát volt már némi tudatosság. Az újabb évben már figyeltük az állományok tulajdonságait, és folytattuk a szakirodalmi kutatást is. Külföldi szakirodalom ugyanis van bőven – emlékezik vissza a kezdetekre Balla Zoltán.
