0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

A betiltott Méhészet és egy véletlen felfedezés – Az apiterápia története 3.

Miután megjelent A méhészet művészete – esszék az apikultúráról című könyvem 2024 februárjában, számos helyre meghívtak előadni a témában. Így jutottam el Erdélybe is..

Ahogy a kiváló kortárs, amerikai rovartani szakember, MAY R. BERENBAUM egyik könyvében rámutat:

„A méh- és darázsméreg hatásmechanizmusa úgy tűnik, hogy az érzőidegek blokkolását, valamint a hialuronidáz enzim jelenléte miatt a kapillárisok átjárhatóságának növelését foglalja magában. Így a régóta fennálló gyakorlat, amely méhcsípések vagy méhméreg-kivonatok (gyógyszerészeti nevén Apis) alkalmazását jelenti a reuma kezelésében, lehetséges élettani alapokon nyugszik – a kapillárisok átjárhatóságának növekedése fokozott véráramlást eredményez az érintett területeken, míg a ganglionok blokkolása csökkenti a neuralgiás fájdalom érzékelését. A méhméreg terápiás értékét egyre szélesebb körben ismerik el a kortárs orvosok; nemcsak számos kereskedelmi forgalomban lévő méhméreg-készítmény kapható (Apicur, Virapin és Forapin, hogy csak néhányat említsünk), hanem az egykori Szovjetunió Egészségügyi Minisztériumának Tudományos Tanácsa 1957-ben (!) engedélyezte alkalmazását bizonyos betegségek kezelésére” (May R. Berenbaum: Bugs in the System: Insects and Their Impact on Human Affairs, 1995: 305).

Artemov 1941-ben megjelent monográfiája, a „Méhméreg, annak élettani tulajdonságai és terápiás felhasználása” a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának kiadásában jelent meg. Ez volt a forrása és ez indíthatta szerzőnket az 1958-as cikk megírására.

A Méhészet szakfolyóirat Magyarországon meg nem jelent,1958. márciusi lapszámában N. P. Joiris „A méhméreg és a reuma gyógykezelése” című tanulmányának első számú rajza. Képaláírás: „A kép a méhszúrások legalkalmasabb helyét mutatja. A számok a szúrások alkalmazásának napját, helyét és sorrendjét mutatják”
A Méhészet szakfolyóirat Magyarországon meg nem jelent, 1958. márciusi lapszámában N. P. Joiris „A méhméreg és a reuma gyógykezelése” című tanulmányának első számú rajza. Képaláírás: „A kép a méhszúrások legalkalmasabb helyét mutatja. A számok a szúrások alkalmazásának napját, helyét és sorrendjét mutatják”

A cikkben szereplő két rajz egy otthoni és egy klinikai (!) terápia menetét tárja fel, felhívva a figyelmet a lehetséges allergiás reakciók elkerülésére (!), és például arra is, hogy:

„Sok levelet kaptunk és kapunk betegektől, akik arra panaszkodnak, hogy a nyakukra, a szívtájékra, a halántékra stb. egyszerre 20-30, sőt 60 méhszúrást kaptak. E »kezelés« folytán a betegek elájultak, és 2-3 napig munkaképtelenek voltak, mert nagyon rosszul érezték magukat.

Hiszen tudjuk, hogy a méhméreg nem annyira az alkalmazás helyére, mint inkább az egész szervezetre mérgezően hat (csak célszerű adagokban gyógyító). […] Már régen bebizonyították a méhméreg neurotropizmusát, vagyis idegekre való hatását. És annak ellenére, hogy az a csepp méreg csak a bőr alá vagy a kötőszövetbe kerül, mégis az egész szervezetre hat. Ha méhmérget közvetlenül a szenvedő ízületbe fecskendezzük, gyógyítólag hat. Másrészt azonban a nyakba, az arcba stb. fecskendezett méhméreg súlyos következményekkel járhat, sőt halált is okozhat.”

Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Méhészet