Környékbeli éttermekben, borászatokban is meg lehet kóstolni a sajtjaikat. A sajtok minőségét jelzi, hogy évről évre résztvevői a Gundel-díj átadóünnepségének, vagy megjelennek az Év Borásza exkluzív díjátadó gálavacsoráján.

– Ezek az eredmények azok, amik erőt adnak a folytatáshoz. Ünnep a hétköznapokban, amire szükség van a napi munkához.

Kötődés az állatokhoz

Az állatok gondozásában időként akad segítség, de a fejést és napi 150-180 liter tej feldolgozását ketten végzik. Izabella meséli, hogy a közelmúltban volt olyan időszak, amikor minden kettejükre maradt, akkor annyira elfáradtak, hogy felmerült, eladják a tanyát.

– Bármilyen fáradt voltam, mindent magamra vállaltam, hogy az állatok megmaradjanak, annyira szeretem őket. Az állatokat eladni nem olyan, mit a sajtot kivinni a piacra, az állatok hozzánőnek az ember szívéhez. Eleinte minden kecskének volt neve, mióta sokan vannak, már csak a kedvenceknek. Régebben volt két tehenünk is, amit eladtunk, még ma is álmodom velük.

– Az állatok szinte családtagok. Az egyik tehénnek, Virágnak fél éve fáj a lába, nem tudnak rajta segíteni, én meg nem tudok a szegény állat szemébe nézni, mert tudom, mi vár rá – mondja elérzékenyülve Izabella, hogyan próbálják megkönnyíteni a beteg állat mindennapjait. Egy másik pedig sérvet kapott egy ellésnél, tejet már nem ad, de eléldegél a többiek között.

A gazdaság két családot is el tudna tartani, és a sok lehetőség van benne a tovább fejlesztésére is. Mivel nincs, aki majd továbbvigye és életben tartsa a tanyát, ezért annyit vállalnak, amit ketten, alkalmi segítséggel el tudnak látni. És ez még sokáig így lesz.